A Neumann János 120! – évfordulós megemlékezés alkalmából Zuglóba is elérkezett a vándorkiállítás, amire roppant büszke a lánya, aki megkeresésemre 24 órán belül válaszolt, s Zoomon adott interjút. A márciusban 88. életévét betöltött Marina von Neuman Witman otthonosan mozog a digitális világban, de már Magyarországon több mint 10 éve nem járt.
Ön nem magyar állampolgár, de azért elég szorosan követi a magyarországi fejleményeket. Hogy tekint Magyarországra? Mit gondol rólunk manapság?
Hogy tekintek Magyarországra? Nos, el kell mondjam, igazából sehogy, tulajdonképpen sajnálatot érzek látva a jelenlegi politikai helyzetet – fogalmaz szűkszavúan. Megtudjuk, amikor a szülei elváltak 1938-ban, akkor édesapjával abban egyeztek meg, hogy kislányként az iskolaévet anyjánál tölti, viszont a vakációkra megkapta őt az édesapja.
Nem jártam gyakran Magyarországra. De várjon csak, amikor egészen kicsi voltam, akkor majd minden évben ott nyaraltunk, amíg a szüleim együtt éltek. Azt követően nem sokszor, talán csak kétszer háromszor járhattam önöknél.
Amikor nagyobbacska lett, akkor cseréltek a szülők, és az iskolaévet töltötte édesapjával. Marina elmondja, akkortájt sokat utazott, egyik városból a másikba költöztek, mindig oda, ahol éppen John von Neumann – ahogy az egész világ megismerte a számítógép atyjának, a játékelmélet kidolgozójának és – csakhogy egy példát még kiragadjunk -, a Manhattan projekt kutatójának a nevét – előadott az egyetemen.
Milyen képet őriz róla?
Természetesen briliáns elme volt, s ezzel egyidőben roppant játékos és játékrajongó ember. Mindig volt a keze ügyében valami játék. Emlékszem közös reggelinkre. Ő volt az, aki – mire felkeltem – reggelivel várt. Mostohaanyám nem volt koránkelő, ő ilyenkor még mindig aludt, amikor együtt reggeliztem apámmal, és valójában ilyenkor tudunk egypár szót váltani egymással.
Mit szeretett édesapjában a legjobban?
Talán azt, hogy komolyan tudott velem beszélni. Szeretett játszani, s velem sokkal inkább komolyan elbeszélgetett, és többet is, mint amennyit játszott. De én ezeket a beszélgetéseket nagyon szerettem.
Híre terjedt annak is, hogy számtalan vacsoraösszejöveteleket tartottak, amikor még Marina kislány volt, s hogy hírességek, nagy tekintélyű tudósok jártak hozzájuk. Teller Ede, Winkler Ödön, és Einstein.
Ezek is hihetetlenül régen voltak. De, amikor már elég nagynak számítottam ahhoz, hogy velük leülhessek egy asztalhoz, Einstein már elmaradozott. Miután meghalt a felesége, nagyon magába roskadt, nem nagyon járt társaságba, persze ettől függetlenül voltak vacsorák, és nemcsak tudósok, de művészek is jöttek, s nagyon élveztem ezeket az estéket.
Elmeséli, hogy mindenféle matematikai trükkökre volt képes, amelyekkel mindig meglepte az embereket. S mesélték nekem is, hogy 8 éves korában négyszámjegyű osztásokat tudott kiszámolni pillanatok alatt fejben.
Én ilyenekre sajnos soha nem voltam képes, de ámulattal hallgattam, amikor kiderültek számomra is ezek a képességei.
S hogy milyen nagy formátumú embernek tartották, mi sem bizonyította jobban, minthogy a Financial Times nem az Év, hanem az Évszázad emberének kiáltotta ki a 20 százas utolsó előtti évében. Elmondja, az valóban egy emlékezetes év volt. Vallása, pontosabban hite eléggé bizonytalannak mondható. Sőt egy időben magát agnosztikusnak is vallotta.
Erről mindig így fogalmazott apám: a katolicizmus egy olyan vallás, amiben élni rettenetesen nehéz volt, viszont amiért érdemes meghalni. S ezzel ő azt a reményét fejezte ki, hogy van élet a halál után is.
Tudvalevő, hogy zsidó családba született, de később a politikai helyzetre való tekintettel jobbnak látta kikeresztelkedni. Beszéltek-e egyáltalán magyarul otthon?
Egy szót sem tudok magyarul. Pedig azt mondták nekem, hogy amikor kislány voltam, akkor németül és magyarul is kiválóan beszéltem. Németül a családommal, magyarul pedig a kiszolgáló személyzettel.
Tíz évvel ezelőtt még abban reménykedett, hogy megjelenik magyarul is a könyve, amit apjáról és gyerekkoráról írt, és ami híres is lett A Marslakó lánya címmel. Végül is megjelent nálunk is 2016-ban. Marslakóknak hívták azokat a magyar zsidó származású tudósokat, akik eljöttek, emigráltak Magyarországról. Ez tulajdonképpen John von Neumann baráti köre volt. Maga pedig egy igazi feministához illő karriert futott be. Azt tartják önről, hogy az amerikai autóipar első és igazán nagy tekintélyű női igazgatója volt. Hisz a General Motorsnál alelnök volt, illetve PR és sok egyéb terület igazgatói posztját is betöltötte
Abban az időben tényleg nagy szám volt. És persze rettenetesen elfoglalt voltam. Remélem is, hogy bizonyos mértékben én teremtettem meg az alapokat ahhoz, hogy a nők is bekerülhessenek az autóiparba. Ma már sok felsővezetőnő dolgozik ezen a területen is.
S nem egyszer dolgozott a Fehér Házban is, elnöki tanácsadói munkakörben
Nixon elnök gazdasági tanácsadó csapatának a tagja voltam. Hogy mit értem el nála? Nézze, azt nem én egyesül értem el, amit elértem. Briliáns elme volt is, mindaddig, amíg egyéb, ismert politikai botrányok be nem árnyékolták elnöki tevékenységét.
Amit ön is nagyon komolyan vett és fel is mondott Nixonnak.
Igen, elmondtam, de igyekeztem a legnagyobb felhajtás nélkül megtenni, nehogy az újságok címlapjára kerüljek és ott engem idézzenek. Szép csendben leléptem.
S akkor jött a Művészetek és Tudományok akadémiai tagsága, és számos igazgatósági, illetve felügyelő bizottsági tagság Amerika számos igazán nagy és sikeres vállalatainál. Apja ismertsége milyen terhet jelentett, hogy lehetett megfelelni az elvárásoknak?
Karrieremet bizonyos fokig ettől függetlenül fel tudtam építeni. Először is nem igazán Neumann lányaként éltem meg a hétköznapjaimat, sokkal inkább Whitman férjem feleségeként. Én a magam útját jártam, nem apám nyomdokában.
