A sport iránti szenvedély, a csapatjáték és a kitartás mozgatja a Zuglói Sasokat. A kosárlabda egyesület szerda délelőtt részt vett az önkormányzat nyári napközis táborában, ahol edzést szerveztek a gyerekeknek.
Az 1997-ben alakult sportegyesületet programjára több tucat gyerek jelentkezett, sokakat érdekelt a kosárlabda. A közös edzés előtt Ronkay László pár percben beszélt a Zuglói Sasokról. Felhívta a kicsik figyelmét, hogy még kisiskolás korukban minél több sportot próbáljanak ki, mert – mint fogalmazott – ügyesebb felnőttek lesznek. A közös edzésen pedig alaposan átmozgatták a gyerekeket, bevezették őket a kosárlabda alapjaiba.
A táborba egyébként minden szerdán vendég érkezik. Idén több példakép megfordult már a Varga Zoltán Sportpályán. Szentgyörgyi Rómeó kétszeres aerobik Európa-bajnok és hatszoros világbajnok, Tóth Krisztián olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüst- és bronzérmes cselgáncsozó valamint az Aranysíppal kitüntetett birkózó versenybíró, Péteri László mellett például a Panelkutya Egyesület vezetője Baráth Ágnes interaktív programmal készült a résztvevőknek. Reményi Krisztina életmód-tanácsadóval pedig a reggelitől egészen a lefekvésig átbeszélték a napot.



























