Nincs zuglói, aki ne hallott volna a kerület határain túl is híres Bosnyák utcai egykori vendéglőről, mégis viszonylag kevés adatot találni róla. Nem meglepő, hiszen Makrapipának a háború előtt csak egy rövid ideig hívták, majd az 1950-es években vette fel újra korábbi nevét. Régi vendégei az utánozhatatlan brassói aprópecsenyéjét emlegetik legtöbbször. Az 1990-es években megszűnt vendéglő épületében jelenleg a Vöröskereszt adományboltja működik.
Fierl Károlyné Bosnyák utca 3. szám alatti telkét olcsón, mindössze 780 forintért vette meg 1887-ben Agócs Gábor és neje Schranz Mária. A tulajdonos Jelinek János építőmesterrel építtette fel földszintes házát, amelyben 1899-ben már bizonyosan működött Tiszekker Antal kocsmája. A korabeli térképek tanúsága szerint a környék szántóföldekkel, veteményeskertekkel tagolt, jórészt beépítetlen vidék, a vendéglős mégis jól számított, amikor itt nyitott üzletet. A Thököly (akkor még Csömöri) út ugyanis ez idő szerint a Róna utcánál véget ért, a forgalom a szép fasorral szegélyezett Bosnyák utcán haladt tovább kelet felé.
Az üzlet nem mehetett túl jól, a századelőn már Weisz vendéglő néven hirdetik a helyet a bérlő, Weisz Ignác neve után. Az 1904-es év országos sajtója két zuglói kocsmától volt hangos: a szomszédban a Csömöri út, Róna utca, Gyarmat utca által határolt telken állt hatalmas Schätz-féle sörcsarnoktól és a Bosnyák utcai Weisz vendéglőtől. Mindkettő az egész országot megbénító vasutassztrájk közismert sztrájktanyája volt. A béremelésért küzdő vasutasok a két zuglói sörözőben múlatták az időt, és közben olyan magas rangú vendégeket fogadtak a sebtében tárgyalóvá alakított kocsmaasztaloknál, mint Vázsonyi Vilmos honatya és Vörös László államtitkár. Április 24-én, miközben a kivezényelt katonaság és rendőrség körbevette a Schätz -féle sörcsarnokot, híre ment, hogy a sztrájk egyik főszervezője, Sarlay János a Nyugati pályaudvar állomásfőnök-helyettese Weisznél ebédel a Bosnyák utcában. Naszády felügyelő húsz lovas rendőrrel a vendéglőhöz nyargalt, ahol Sarlayt egyik korábbi gyújtóhangú beszéde miatt felségsértés vádjával őrizetbe vették.
A Bosnyák utca 3. szám alá a vasutassztrájk elmúltával sem tértek vissza a békés napok. A kocsmát főleg a környéki földeken dolgozó napszámosok látogatták, akik miután felöntöttek a garatra, rendszeresen verekedéssel múlatták az időt. Egy-egy nagyobb csetepaté a fővárosi lapok bűnügyi rovataiba is bekerült.
Az I. világháború idején már Wurm Antal volt a vendéglős, vele a hely is konszolidálódott. Verekedő napszámosok helyett a Keresztesi Samu zuglói református lelkész vezetésével alakult hadsegélyező bizottság üti fel a tanyáját a különteremben. Rendszeres üléseiken segélyeket gyűjtenek a hadbavonultak családjainak, a férfi nélkül maradt háztartásoknak pedig 1,5 vagon szénnel segítenek.
1925-ben Schmidt János vette át a vendéglő üzemeltetését, aki házias ételekkel, elsőrendű italokkal várta a betérőket. 1932-ben a nagy gazdasági válság idején Schmidt úr árulni kezdte éttermét, de nem akadt vevő. Hatalmasra duzzadt adósságait nem tudta fizetni, egy nyári délutánon, miután vendég egész nap nem jött, a söntésben álló fogasra akasztotta fel magát. Búcsúlevelében tettét kilátástalan anyagi helyzetével indokolta.
1938-ban bukkant fel az új bérlő Buruczky József, a Park kávéház egykori főpincére, aki Makrapipára keresztelte az addig jobbára névtelen vendéglőt. Buruczkyról keveset tudunk, így az sem világos, miért adta fel 3 év után az ipart Zuglóban, mindenesetre 1941-ben már Óbudán, a Bécsi út 52. szám alatt találkozunk vele. Nem csak szakértelmét költöztette át Óbudára, de vitte a bejáratott nevet is, innentől a Makrapipa a III. kerületben üzemelt. Buruczky helyére új bérlő jött a Bosnyák utcába, Juhos Albert, aki igazi kispolgári, cigányzenés vacsorázó hellyé tette az éttermet.
A háború után, az államosításkor a vendéglő bekerült az Észak-Pesti Vendéglátó Ipari Vállalat portfóliójába, és visszavette a Makrapipa nevet is. A hagyományokat feltámasztva házias ételeiről, valamint a népies műdalokat játszó cigányzenekarairól és nótaénekeseiről volt híres. A vacsora mellé rendszeresen szerveztek kabaré-előadásokat, zenés műsorokat, Erzsébet-Katalin bálokat, ahol olyan népszerű művészek szórakoztatták a közönséget, mint Németh Marika, az Operett Színház primadonnasztárja, vagy a Markos-Nádas kabaréduó. A vendéglő kerthelyisége és különterme felbukkan Grunwalsky Ferenc 1990-ben bemutatott Kicsi, de nagyon erős című filmjének több jelenetében is. Az épület 2005-ben fővárosi védettséget kapott.
