BVSC Open néven tartott sportágnépszerűsítő rendezvényt a BVSC-Zugló szeptember 20-án. A zuglói klub aznap kinyitotta kapuit az érdeklődők előtt, bepillantást engedett a különböző sportágak kulisszái mögé.
A rendezvény egy börze is volt egyben, így mindegyik sportágat ki is próbálhattak az érdeklődők, akik a szakemberektől azonnal felvilágosítást is kaptak. És nem utolsó sorban ezen a napon a klub kiválóságai is elérhetővé váltak az érdeklődők számára. Így szabadon szelfizhettek és beszélgethettek az olimpiai bajnok Andrásfi Tiborral, a világbajnok Szűcs Lucával, Márton Annával, Pusztai Lizával, Kiss Balázzsal, vagy éppen az Európa-bajnok Késely Ajnával és Magda Boldizsárral.
Akit pedig a versenysport érdekelt, az is talált magának programot szeptember 20-án a Szőnyi úti sporttelepen, ahol vízilabdában, kézilabdában és röplabdában is utánpótlástornákat, illetve korosztályos bajnoki mérkőzéseket is rendeztek. Az egész napos programot pedig a BVSC-Zugló HR – Rent Kozármislény NB II-es bajnoki labdarúgómérkőzés zárta.
A BVSC Openen a klub strandröplabda-pályáját, strandmedencéjét, kültéri fitnessparkját és asztaliteniszcsarnokát is ingyenesen használhatták az érdeklődők.





























