Tíz lakást újít fel a Baptista Integrációs Központ (BIK) Zugló Önkormányzatával együttműködve a Várna utca 8 szám alatt, így biztosítva lakhatási lehetőséget, emberi körülményeket, támaszt azoknak, akik a társadalom peremére sodródtak.
„A 10 lakás teljes felújítását, korszerűsítését, így ahol kell a nyílászárók cseréjét, vécék, zuhanyzók kialakítását, a lakások kifestését, szükség esetén a csatorna, víz vagy villamos hálózat felújítását vállaltuk” – tájékoztatta lapunkat Ghyczy Gellért, a Baptista Integrációs Központ (BIK) intézményvezetője, aki elmondta, hogy 27-40 négyzetméter közötti lakások felújítását végzik el az önkormányzat kezelésében álló ingatlanban annak fejében, hogy ott a lakhatással nem rendelkező embereknek lakhatási szolgáltatást nyújtó, úgynevezett külső férőhelyeket működtessenek.
„Ilyen célra már alakítottunk ki önkormányzati lakásokat és annak tapasztalatai alapján döntött úgy az önkormányzat, hogy támogatja a lakások számának bővítését. Most azonban már nem csak a hajléktalan ellátásból kikerülő, már az önfenntartás alapjait biztosítani tudó, egyedülálló embereket helyezhetünk el, hanem rászoruló családokat is. A törvény szerint három évig vehetik igénybe a lakást, de ha szükség van rá, utána sem engedjük el a kezüket. A hazai lakásviszonyokhoz mérten próbálunk segíteni a továbblépésben, vagy újabb lakhatási lehetőséget biztosítunk számukra – tette hozzá a szakember, aki külön kiemelte, hogy az önkormányzattal évek óta nagyon szoros az együttműködésük, Rózsa András polgármester az előző ciklus alpolgármestereként is támogatta a szociálisan hátrányos helyzetű emberek lakhatásának megoldását.”
A Várna utcai házban azonban nem csak az intézményi ellátásból kikerülőket segítik:
„A lakóközösség erősítése érdekében a lakások mellett közösségi irodát is működtetünk, ahol két munkatársunk dolgozik. Ezt a programelemet sem hagyjuk abba, sőt, a 10 lakás elkészülte után már teljes állásban fognak kollégáink jelen lenni, hogy segíthessünk egy élhető, összetartó közösséget kialakítani, hogy a Várna utca 8 szám alatt élők azt érezzék, szeretnek ott lakni. Terveink szerint a felújított lakások egy részébe olyan pályakezdő szakemberek, szociális munkások is költözhetnek idővel, akik ebben a munkában is segítenek majd. De egy ilyen lakás megoldást jelenthet más pályakezdő fiatalnak is, aki nem tudja megfizetni a piaci lakhatási költségeket” – tárta fel a BIK célját az intézményvezető, hozzátette, hogy míg Európa szerte a lakóingatlanok átlagban 35-45 százaléka bérlakás, illetve szociális céllal is felhasználható, addig Magyarországon ez az arány mindössze két-három százalék. Ez pedig jelentősen korlátozza a lakással nem rendelkezők lehetőségeit.
„A Várna utca 8 ugyan egy kis lépés a hazai lakásválság megoldására, de példaértékű lehet az, ahogyan az önkormányzat és a BIK között létrejött együttműködéssel látható eredményeket lehet elérni helyi szinten.”
A házban évek óta jelen van a BIK Irodája, ahol Aczél Ágnes és Krajcsovics Balázs dolgozik azon, hogy az itt élő emberek egyrészt lakóközösséggé szerveződjenek, másrészt segítséget kapjanak egészségügyi, személyes problémáik vagy hivatali ügyeik intézésében is.
„Itt a lakók többsége szoba-konyhás önkormányzati lakásban él, sokan saját erőből, mások önkormányzati segítséggel igyekeztek komfortosabbá tenni a lakásukat, zuhanyozót és vécét építettek. Sokan érzik úgy, magukra hagyták őket és nem kapnak megfelelő támogatást” – vázolta fel a ház mostani helyzetét Aczél Ágnes szociálpszichológus, a BIK munkatársa. „Bár a háznak rossz híre volt, mi is ezzel az információval kezdtük a munkát, de azt tapasztaltuk, hogy az itt élők sokszor toleránsabbak egymással, mint gondolni lehetett. Mi arra törekszünk, hogy egyrészt segítsük a lakókat a felmerülő problémák megoldásában, másrészt szeretnénk erősíteni a lakóközösséget. Ez utóbbi nagyon fontos lehet abból a szempontból, hogy jó-e itt élni, vagy nem.”
Aczél Ágnes hozzátette még, hogy a jó légkör kialakításához szükséges az önkormányzati támogatás és egy működő lakóközösség, ez utóbbin dolgoznak a BIK munkatársai. A közösségépítés mellett a fizikai környezetet is lényegesnek tartják, a lakókkal együtt az udvart is jó hangulatú közösségi térré kívánják alakítani.
„Ezt a munkát Molnár Károly, a kisebbségi önkormányzat alelnöke kezdte el, mi szeretnénk folytatni. Fantasztikus emberekkel találkoztunk a házban, akik sokszor súlyos szociális és egészségi problémáik ellenére empatikusak és segítőkészek. De nem akarom rózsaszínre festeni a helyzetet, mert gyakran nagyon elkeseredettek. Azt szeretnénk elérni Krajcsovics Balázs kollégámmal, hogy jobb legyen a Várna 8-ba hazajönni, jobb legyen itt élni.”
Végezetül Aczél Ágnes kiemelte, hogy munkájukat támogatja a lakásosztály vezetője Bánszegi Balázs, és a Zuglói Vagyonkezelő munkatársa Horváth Orsolya, valamint a Család-és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai.
Bertalan Klára élettársával tavaly októberben költözött be a hajléktalan szállóról a Várna utca 8 egy BIK által biztosított szoba-konyhás lakásába, amelyben egy zuhanyzó is ki van alakítva. Hajléktalan helyzetbe akkor került Klára, amikor az előző élettársa elhunyt, de mindent megtett, hogy kikerüljön a méltatlan helyzetből. Bekerülve a hajléktalan szállásra először kapott egy külön szobát, majd mostani élettársával pályáztak lakásra, amit meg is kaptak, főleg azért, mert Klára is talált munkát, és rendszeres jövedelemmel rendelkezik.
„Az a célunk, hogy idővel tovább lépjünk, ezt pályázati úton tudjuk majd megtenni. De nagyon szeretünk itt lakni, és éppen most tervezzük, hogy a BIK engedélyével a járólapot kicseréljük a lakásban. A szomszédokkal jóban vagyunk. Ágneshez és Balázshoz bármikor fordulhatunk segítségért” – zárta a beszélgetést a lakó.
Rózsa András, Zugló polgármestere már alpolgármesterként is fontosnak tartotta a szociális lakhatási problémák megoldását. Kiemelte, hogy ebben a folyamatban példaértékű az együttműködés a BIK és az Önkormányzat között.
„Használatbavételi megállapodást kötött Zugló Önkormányzata a BIK-kel, melynek keretében az önkormányzat fenntartásában lévő Várna utca 8-ban a lakásokat felújítják, a szociálisan rászoruló emberek mellett pedig egy olyan munkatárs is beköltözhet majd, aki a házon belül segíti az integrációs folyamatot, a lakóközösség megszervezését- nyilatkozta lapunknak a kerület polgármestere, aki hozzátette, hogy A BIK-kel az együttműködés még Karácsony Gergely polgármestersége alatt kezdődött, majd folytatódott az előző ciklusban is. A következő lépés az Ilka utca 13. szám alatti lakások egy részének hasonló együttműködésben a felújítása. A végső cél pedig, hogy mihamarabb rehabilitáljuk az érintett környékeket. E rehabilitáció része a Cserey utca 3. és Nagy Lajos király útja 104. helyzetének megoldása” – zárta állásfoglalását Rózsa András.