Családi és egészségnapot szervezett a rászoruló zuglói családoknak a Segítséggel Jó Szívvel Közhasznú Alapítvány. A Mogyoródi úti sporttelepen a résztvevők meleg ebédet és rengeteg élményt kaptak.
2018-ban volt utoljára ilyen családi napja a Segítséggel Jó Szívvel Közhasznú Alapítványnak, majd jött a COVID meg a többi válság – mondta el Nagy Tímea, az alapítvány elnöke.
– Ezért is örülünk nagyon, hogy ezt a programot ismét megrendezhettük.
– Nagyon jó ötletnek tartom a programot, mert a kisgyerekektől kezdve egészen a nyugdíjasokig sok korosztályt érint – mondta Kinisch Andrea alpolgármester, a rendezvény fővédnöke. – Sajnos, érzékelhető, hogy nagyon sok család bajban van, és ahelyett, hogy a szülő védelmet, biztonságot jelentene a gyerekeknek, maga is védelemre és biztonságra szorul. Ezért is fontos az alapítvány tevékenysége, amely megpróbál minden korosztály számára lehetőséget nyújtani a biztonságos élethez.
A szándékosan június utolsó vasárnapjára szervezett családi és egészségnap (a rászoruló családok számára mindig a hónap vége jelenti a legnehezebb időszakot) valóban számos lehetőséget kínált a biztonságos és nyugodt életre. A legkisebbek számára a polgárőrök egy kerékpáros KRESZ-pályát építettek, ahol minden kisgyerek szabadon ismerkedhetett a kerékpáros közlekedés nehézségeivel. Az idősebbek számára pedig szakemberek tartottak rövid előadást az online csalások és a drogfogyasztás veszélyeiről. Emellett volt egészségszűrés is a programban, illetve több szervezet – többek között a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központ, illetve a Zuglói Közbiztosnági Nonprofit Kft. – szakemberei szóban is szívesen adtak tanácsokat.
A június végi program természetesen nemcsak tanácsadásokról, hanem az önfeledt szórakozásról is szólt. A rászoruló gyerekeket bűvészshow, DJ, pónilovaglás és légvár várta a sporttelepen, míg a családok számára 500 adag paprikás krumplit, kürtőskalácsot, zsíros kenyeret és üdítőket osztottak, így azok a résztvevők sem maradtak éhesen, akik az egész napjukat a sporttelepen töltötték.