Hazánk legnagyobb paneltűzének – mely 1972. május 18-án történt a zuglói Csertő utcában – idén volt az 53. évfordulója. Bár a ház lakóinak akarata miatt továbbra sincs emléktáblája a hét halálos áldozatot követelő eseménynek, Gyimesi Anna rendező és orvos irányításával egy rövidfilm és egy hosszabb változat is készül az akkori történésekről.
1972. május 18-án este a Csertő utca 12–14. alatti panelház B szektorának VII. emeletén tűz ütött ki, amely hamar kiterjedtté vált, és több ember halálát okozta. Az okok között szerepelt az, hogy az építéskor nem tartották be a magasépületek tűzrendészeti előírásait. Egyebek között az épületben a padlót például linóleum borította, amelynek égése során mérgező, éghető gázok is keletkeznek; a villanyórák szekrényei favázra szerelt rétegelt papírból készültek, a folyosókat a lépcsőházaktól üvegezett ablakok választották el. Az eset rávilágított a panelépületek tűzvédelmi hiányosságaira, és jelentős változásokat indított el az épülettűz-megelőzés szabályozásában. A tragédia országos visszhangot váltott ki, és fontos mérföldkővé vált a hazai tűzvédelmi szabályozás szigorításában.
A több mint fél évszázada történt tragédia lassan a feledés homályába vész, ezért is fontos a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Programjának ernyője alatt, multimédia-művészet területen végzett doktori kutatása keretében Gyimesi Anna doktorjelölt filmrendező szándéka, aki megpróbálja rekonstruálni az 53 éve történt tragédiát. A hosszabb változatban pedig a tűzvédelmi körülményeket és azok jelenre gyakorolt hatásait dolgozza fel. A film különlegességét a történeten kívül a technikai újítások adják, hisz a mesterséges intelligenciának is fontos szerepe lesz az alkotásban (fotók alapján mozgóképeket hoz létre, hangot ad az egykori tanúknak stb.) Gyimesi Anna Hózer Benjáminnak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Műszaki Doktori Iskola doktoranduszának és a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának segítségével a rendelkezésére bocsátott dokumentáció alapján fogott munkához. A túlélők felkutatása során nyilvánvalóvá vált, többségük még kisgyermek volt az eset megtörténtekor. Számukra az esemény saját elbeszéléseik alapján jelentős traumát nem okozott. Azok a túlélők azonban, akiknek közeli hozzátartozója megsérült vagy életét vesztette, sokszor az elszenvedett, máig is élő fájdalom miatt nem akarnak kamera elé állni és újraidézni az eseményeket.
Két változat készül a történetből, egy rövidebb, amely elsősorban a tragédia emberi oldalát járja körbe, illetve egy hosszabb, melyben megpróbáljuk azt is megvizsgálni, milyen hatással volt ez a tűz a későbbi tűzvédelemre – mondta a rendező. – Most, egyelőre még csak a rövidebb (körülbelül 20 perces) változaton dolgozunk, melynek a bemutatóját szeptemberre tervezzük. Ezen gyakorlatilag hárman dolgozunk szinte nulla költségvetésből. Mivel ez egy fontos zuglói történet, szeretnénk majd a kerületben is bemutatni a filmet. A hosszabb változat elkészítéséhez pedig még támogatókat keresünk.
A forgatás közben kiderült, a Csertő utcai tűz még 53 év után is képes sebeket feltépni. Ezért is fontos, hogy Gyimesi Anna a filmrendezői végzettség mellett általános orvosi képesítéssel is rendelkezik. Így maga is jobban tud ennek a traumatizált történetnek a szereplőivel szót érteni. A film narrációja ugyanis az az egykori érintettek vallomásaira épül majd.
A Csertő utcai tűzesetet feldolgozó rövidfilm a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2024-2.1.1-EKÖP-2024- 00020 kódszámú Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készül.

























