Két zuglói intézményben is rendhagyó énekórákat tartott a Kossuth-, Liszt Ferenc-, Prima Primissima-, Magyar Örökség- és WOMEX-díjas Muzsikás Együttes.
A Városligeti Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában és a Zuglói Munkácsy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában több mint ezer diák énekelt együtt a világhírű muzsikusokkal.
Sipos Mihály, a zenekar hegedűse és énekesének elmondása szerint 2004 decemberében önerőből indították el a rendhagyó iskolai énekórák programsorozatot azzal a céllal, hogy 50-60 iskolába ellátogassanak és ízelítőt adjanak a gazdag Kárpát-medencei népzenei hagyományokból. Emellett a hagyományos hangszereket, zenetörténeti ismereteket is szeretnének átadni.
Az együttes az elmúlt húsz évben több mint ezer iskolába vitte el a magyar népzenét, és az idei évben is a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásából összesen 75 iskolába látogatnak el. Április 8-án Zugló volt az úticéljuk, ahol két iskolában összesen öt rendhagyó énekórát tartottak.