Megtartották az újjáalakult Zuglói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) alakuló ülését, amelyen a testület munkájával kapcsolatban elhangzott: nem a kínálat csökkentésében, hanem a helyi drogpolitika kialakításában, a stratégia végrehajtásában van szerepe.
Kinisch Andrea, a területért felelős alpolgármester felkérésére Lepsényi László lett a Zuglói KEF elnöke, szakmai munkáért pedig Gondi János, a Tiszta Jövőért Alapítvány vezetője felel. Az alpolgármester hangsúlyozta, a gyermekvédelmi kerekasztal vezetőjeként látta, milyen fontos, ha a különböző szakágak találkoznak, információt cserélnek egymással.
Lepsényi László abban bízik, hogy a KEF egy szakmai platform lesz, ahol találkozhatnak a területtel foglalkozó szakemberek, szervezetek, alapítványok és támogatják, kiegészítik egymás munkáját. Gondi János a reális célok meghatározását emelte ki.
A programon Felvinczi Katalin, a Magyar Addiktológiai Társaság főtitkára tartott előadást a KEF működéséről, feladatairól. Elhangzott, hogy kulcstényező a mindenkori Nemzeti Drogstratégiában megfogalmazott célok megvalósításában, a helyi drogpolitika motorja, biztosítja a stratégiai gondolatok helyi valósággá válását. A szakember hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a KEF nem tud iskolai prevenciós programot megvalósítani és kínálatcsökkentő tevékenységet sem tud végezni.
Az ülés résztvevői egyetértettek abban, elengedhetetlen, hogy friss, naprakész információkkal lássák el, edukálják a szociális munkásokat, a rendvédelmi szervek tagjait, a védőnőket, hiszen ők azok, akik bemehetnek előadást tartani az iskolába.
A programon, amin részt vett mások mellett Ruskal-Klemm Csilla, Rozgonyi Zoltán, Tóth Attila önkormányzati képviselő is, elfogadták a Zuglói KEF szervezeti és működési szabályzatát és hangsúlyos szerepet kapott a 2025-ös munkaterv is. Az ötletek, javaslatok alapján elkészíti azt a KEF vezetése. Az év fontos feladata, hogy a Fővárosi Drogstratégiával összhangban megalkossák a kerületit.
A Zuglói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum június 27-én Szenvedély napot tart a Civil Házban. A szakmai előadások után nyilvános filmvetítés és pódiumbeszélgetés lesz.