Megjelent a HVG száz legjobb magyar gimnáziumának rangsora. A legfrissebb összegzésben két zuglói oktatási intézmény neve is bekerült.
Sokan és sokféleképpen állítják sorrendbe a középiskolákat. Van olyan lista, amely csak az érettségi- és felvételi eredményeket vizsgálja. A legkomplexebb, ezáltal a leghitelesebb rangsort a HVG készíti, mely a fenti szempontok mellett a kompetenciamérési eredményeket is figyelembe veszi. Az évente kiadott százas lista élmezőnye általában ugyanabból az intézményi körből kerül ki, de idén nagyobb változások történtek. Először fordul elő például, hogy az első tízben két vidéki iskola is helyet kapott. Viszont az is jó hír, hogy a zuglói Szent István Gimnázium visszaküzdötte magát a legjobbak közé.

Az abszolút rangsort az évek óta dobogós, és szintén zuglói ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium vezeti, amely megelőzte a tavalyi első Eötvös József Gimnáziumot. A harmadik helyre pedig a korábban 27. Toldy Ferenc Gimnázium került. A legjobb tízhez tartozik még a Madách, a Treffort és az Apáczai is, míg a sokáig abszolút elsőnek számító Fazekas a hetedik helyre szorult, mindössze egy hellyel megelőzve a Szent István Gimnáziumot.
Zugló pedig azzal büszkélkedhet, hogy felzárkózva az V. és a VIII. kerülethez, harmadik településként két gimnáziummal is képviselteti magát a TOP 10-ben.






























