Irodalmi sétával, előadással, tornával hívta fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelem fontosságára az önkormányzat. A Rákos-patak partján majd a Mogyoródi úti Sportközpontban lévő program résztvevői minden lépést az egészségért tettek meg.
A Szabó Papp Valéria, a Zuglói Egészségfejlesztési Iroda vezetőjének játékos elemekkel, rövid beszélgetésekkel tarkított irodalmi sétája Dixit kártyák húzásával kezdődött. A lapok segítségével mindenki elmondta, milyen hangulatban érkezett, mit juttat eszébe egy-egy ábra. Kinisch Andrea alpolgármester arról beszélt, hogy sok esetben felmerülhet bárkiben szorongás, de a megoldás kulcsa mindenki rendelkezésére áll. Tóth Attila és Lepsényi László önkormányzati képviselők is részt vettek a játékban. Előbbinek a kíváncsiság, utóbbinak pedig az jutott eszébe, hogy a program egy érték, mint ahogyan az egészség is.
A sportközpont épületébe visszatérve meleg teával fogadták a résztvevőket a szervezők, majd Halom Bori, a Mellrákinfó Egyesület alapítója, ráktúlélő beszélt a mellrákot övező tévhitekről, tényekről. A tizenhárom éve tünetmentes aktivista 13 pontos mellrák totóval készült. „Hamis, hogy a mammográfia mellrákot okoz, hogy a férfiakat nem érinti a mellrák, hogy a melltartó viselése növeli a mellrák kockázatát, hogy a mellrák megelőzhető” – sorolta lapunknak Bori. „Ugyanakkor fontos a mensturációt követő 5. napon elvégzett önvizsgálat és a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvétel”- folytatta.
A programot könnyed torna zárta.































