Neves szakemberek várták a zuglói hölgyeket az Egyensúlyban – Mentális és biológiai jóllét nőként
című programon. Az önkormányzat által szervezett kerekasztal-beszélgetés és workshop számos új
információt, segítséget adott az érdeklődőknek.
A Március a nők hónapja Zuglóban! című kampány keretin belül megrendezett eseményt Kinisch
Andrea alpolgármester nyitotta meg, aki az egészség kapcsán a test, a lélek, a szociális tényezők
harmóniáját emelte ki. – Az egészség és az egyensúly kapcsolata rendkívül összetett és sokrétű,
messze túlmutat a puszta fizikai jólléten, hiszen ugyanolyan fontos a mentális és érzelmi egyensúly is.
Ez a kapcsolat a teljes élet harmóniájában gyökerezik. Tudjuk, hogy az idegrendszer és az
immunrendszer között szoros összefüggés van, hogy az agyunk és az emésztőrendszerünk folyamatos
kapcsolatban vannak egymással, tudjuk, hogy jóllétünket szociális és környezeti tényezők is
befolyásolják – fogalmazott. Arra is rámutatott fel kell ismernünk határainkat, tudnunk kell nemet
mondani, kiállni magunkért, segítséget kérni.
Pataki Zita dr. Fülöp István szülész-nőgyógyásszal, endometriózis szakértővel, Soltész Krisztina klinikai
szakpszichológussal és Szil Péter pszichoterapeutával, a STOP Férfierőszak Projekt alapítójával
beszélgetett. A meddőség lelki és biológiai hátterét, az endometriózis hatásait, a férfiak felelősségét
vesézték ki.
Kiderült, hogy sokszor a nők nincsenek tisztában a saját biológiai folyamataikkal. Dr. Fülöp István
elmondta, a rendeléseken az tapasztalja, hogy a páciensei nem tudják fejből, hogy mikor
menstruálnak, mikor ovulálnak. Kifejtette azt is, egy-egy találkozás részben nőgyógyászat, részben
pszichológia. A férfiak felelősségéről azt mondta, sokkal jobb, ha a pár mindkét tagja elmegy a
meddőségi vizsgálatra. Ezt hangsúlyozta Soltész Krisztina is. A hozzá fordulók 30 százaléka megy
párban, ugyanakkor a páros csoportok nagyon sikeresek, mert a férfiak látják, hogy mások is hasonló
élethelyzetben vannak, mint ők. Szil Péter rámutatott, az is családon belüli erőszak, ha a nő cselédnek
érzi magát. Szerinte mindkét félnek egyenlő arányban részt kell vennie a termékenységgel
kapcsolatos ügyekben.
Pataki Zita tabuk nélkül beszélt saját küzdelméről, szívesen válaszolt a kérdésekre. A
pódiumbeszélgetés végén elmondta, 12 éve élnek boldog házasságban, gyermek nélkül. A kerekasztal
fontos üzenete: nem a szabad, hogy a gyermek legyen a nők életének értelme. A program
háziasszonya lapunknak elmondta, kiemelten fontosak ezek az események, hiszen az érdeklődők
személyesen találkozhatnak a szakértőkkel. Illetve olyanokkal, akik hasonló utat jártak be, mint ők.
Alapítványa, a Réka A Tudatos Termékenységért Alapítvány információ átadással foglalkozik. Egyebek
mellett mindenki számára ingyenesen elérhető videókat gyártanak, de ha bárki megkeresi őket,
segítenek elindulni az úton.
A program, amin mások mellett részt vett Ruskal-Klemm Csilla és Tóth Attila önkormányzati képviselő
is, a beszélgetés után interaktív workshopokkal folytatódott. Volt természetgyógyászat, intim torna-
bemutató is. Utóbbit Skultéti Judit tartotta, lapunknak elmondta, egyebek mellett az inkontinencia
problémával küzdőknek is segít. A jelenség népbetegségnek számít, ajánlott fiatal korban elkezdeni.
Reményi Krisztina kíváncsiságból látogatott el a Zuglói Civil Házban megtartott programra. Mint
fogalmazott, nem tudta, hogy ennyire komplex téma a meddőség, és hogy érdemes pszichológus
segítségét is kérni. A kísérő programok mindegyikén részt vett, szerinte mindenki megtalálhatta azt,
ami segít neki.
Soka vettek részt Kokrák Erika termékenységi replo-flexológia előadásán, kértek segítséget a neves
szakembertől, aki már több mint 100 baba világrajöttét segítette.
Legközelebb az Egészséges test, egészséges lélek – Sport és wellness napra várják a nőket a
Mogyoródi úti Sportpályán március 29-én délután.