Nemzetiségi napokat tartottak a Zuglói Egyesített Óvoda Aprófalva Tagóvodájában. A Bánki Donát parki intézmény német hetet rendezett az idén – készségfejlesztés és hagyományőrzés céljából.
– Már a 2019-2020-nevelési évben elhatároztuk, hogy a gyerekek számára nemzetiségi napokat szervezünk – mondta Kuzma Orsolya intézményvezető. – A tervek szerint már 2021-ben tartottunk volna ilyen napot, ám azt a járványhelyzet még nem engedte.
A COVID miatt tavaly is csak szűk körben – a szülők meghívása nélkül – lehetett ilyen programot rendezni, de az óvodapedagógusok kreativitásának köszönhetően így is emlékezetesre sikeredtek a horvát napok.
Idén pedig megint egy szintet lépett a zuglói tagóvoda, amely a nemzetiségi programjába az Óperenciás tagóvodát is bevonta. Azt az intézményt, amelyben német nemzetiségi csoport is működik, így jóval előrébb jár az Aprófalvánál a német kultúra és hagyományok megismertetésében. A két óvoda növendékei február 23-án közösen nyitották meg a német hetet a Bánki Donát parki intézményben.
– Közös kiállítással, ételkóstolóval, vetítéssel jellegzetes német tárgyak barkácsolásával készültünk – tette hozzá Kuzma Orsolya –, amelyben egyszerre mind a két óvoda növendékei részt vettek. Főleg az Óperenciás tagóvoda szereplésével ünnepi műsort is készítettünk, melyben német dalok, mondókák és német dramatizált mesék is helyet kaptak.
A német nemzetiségi hét szervezésében a Zuglói Német Önkormányzat is részt vett, mely szervezet elnöke, Kleinheincz Mária Magdolna elmondta, „már ilyen kis korban érdemes más népek kultúrájával megismertetni a gyerekeket”.
Kuzma Orsolya elárulta, már tervezik a jövő évi nemzetiségi napokat. Eredetileg a görög vagy román kultúrát szerették volna bemutatni, de mivel az ukrán háború miatt megnőtt a Kárpátaljáról érkezett gyerekek száma, lehet, hogy az ukrán hagyományok megismertetésére helyezik majd a hangsúlyt.