Az önkormányzat 5 millió forintot különített el a rászorulók számára, május 31-ig ingyenessé tette az ukrán rendszámú autók parkolását a kerületben és ideiglenes lakhatásra megnyitotta a soltvadkerti gyermektábort. A képviselők továbbra is fontosnak tartják a zöldfelületek védelmét, ezért módosították a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendeletet, amivel ezentúl szankcionálható lesz, ha valaki zöldfelületre parkol vagy nagyobb tárgyat helyez el. Változtattak továbbá a szociális rendeleten is, ennek köszönhetően lehetőség nyílik a sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő családok támogatására, illetve emelkedik az eseti szociális segély és a temetési támogatás jövedelemhatára, illetve a benyújtható temetési számla összeghatára is.
A napirendi pontok tárgyalását megelőzően felszólalásában Horváth Csaba polgármester (MSZP) kiemelte: korrupciós cselekménnyel való megvádolása összefüggésben van az egy hónap múlva esedékes választással. Nem gondolta, hogy egy politikai játszma része lesz, mert nem érintett az országgyűlési választásban. Az ellene felhozott vád zsarolással kikényszerített hamis tanúvallomáson alapszik. A polgármester bejelentette: az április 3-i választást követően Márki-Zay Péter miniszterelnökhöz fordul, és azt kéri, hogy személyesen Hadházy Ákos vizsgálja ki rágalmazási ügyét, és aki hibázott – még ha ügyész is – nyerje el méltó büntetését.
A városvezető azt is elmondta, hogy az önkormányzat az orosz–ukrán háború elől Zuglóba érkező menekültek megsegítésére 5 millió forintot különített el. Ezen túlmenően a városvezetés az Ukrajnából menekülők elhelyezésére megnyitotta a kerület Soltvadkeri Gyermektáborát.
Rendeletmódosítások
A képviselő-testület előterjesztői kiegészítéssel módosította a közösségi együttélés alapvető szabályairól és azok megsértésének a jogkövetkezményeiről szóló rendeletét. A változtatás lehetővé teszi, hogy az önkormányzat hatékonyan felléphessen a zöldterületen parkolókkal szemben. A rendelet szerint, aki zöldterületre, közterületi zöldfelületre olyan tárgyat helyez el, amely 1×1 m-nél nagyobb területet foglal el, vagy alapterületi vetületének 2 méternél nagyobb a kerülete, illetve tömege 50 kg-nál több, az szankcionálható cselekedetet követ el. Az előterjesztői kiegészítés értelmében az orosz–ukrán háború elől menekülők ukrán rendszámú autói Zugló közterületein május 31-ig kérelem nélkül, ingyen parkolhatnak.
Dr. Tiba Zsolt jegyző elmondta: a Kúria többször megsemmisítette a képviselő-testület Zugló zöld területeinek megóvására hozott rendeletét, az előterjesztés előkészítésébe azért vontak be külső jogszakértőket, hogy helytálló rendelet szülessen a zöldterületen parkolás felszámolására.
A testület modifikálta a kerület szociális rendeletét is. A változtatással lehetőség nyílik a sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő családok támogatására, illetve emelkedik a rászorulók számára nyújtható eseti szociális segély és a temetési támogatás jövedelemhatára, valamint a benyújtható temetési számla összeghatára is.
A képviselők döntöttek a kedvezményes macskaivartalanítás feltételeiről is. A program keretében az önkormányzat a vele szerződő állatorvosoknak kandúronként 7000, nőstény macskánként 8000 forint szolgáltatási díjat fizet. Az ebeknek a veszettség elleni és kombinált oltást beadóknak pedig egyedenként 4 000 forint támogatást nyújt a városháza.
Pótlékemelés
A képviselő-testület úgy dönt, hogy az önkormányzati fenntartású Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint a Zuglói Szociális Szolgáltató Központ területen dolgozó közalkalmazottainak területi bérpótlékát áprilistól decemberig havi 10 000 forinttal megemeli.
A testület tájékoztatót hallgatott meg a Zuglói Információs és Médiacsoport Kft. (ZIM) működéséről és terveiről.
A vitában Kisné Szivcsovics Nikolett képviselő (Momentum) a Zuglói Lapok terjesztései problémáiról érdeklődött és arra hívta fel a figyelmet, hogy a tervezett hírportálnak a jogszabályi előírásnak megfelelően akadálymentesnek kell lenni. A felvetésre Jaksity Kata, a ZIM ügyvezetője elmondta, ez természetesen így lesz, hiszen a ZIM ezt evidenciának tekinti.
Várnai László képviselő (CivilZugló Egyesület) és Victora Zsolt képviselő (MKKP) elfogultnak nevezte a Zuglói Lapokat, míg Rózsa András alpolgármester (Momentum) úgy fogalmazott, hogy az új elképzelések elvezethetnek egy modern kerületi kommunikációhoz.
A felvetett kérdésekre válaszolva Jaksity Kata elmondta: a lapterjesztés minden kerületben probléma, bővítik azon helyek számát, ahol a Zuglói Lapokhoz hozzá lehet jutni. Nyártól elindul az online Zuglói Lapok, amelyet azok kaphatnak meg, akik nem igénylik a papír változatot. Az online újság segítségével a jövőben azokhoz is könnyedén eljuthat az olvasmány, akikhez eddig nehezebben érkezett meg. Ez a fejlesztés várhatóan lehetővé teszi, hogy a nyomtatott lapot kevesebb példányszámban adják ki, ami hozzájárul a környezetkíméléshez és megtakarítást is eredményez. Emellett létesül egy online hírfelület is, amely több tartalommal várja az olvasókat és hirdetni is lehet rajta. Ezek kapcsán 28 oldalra csökken a lap print változata.
Az ügyvezető arra is kitért, hogy a Zugló TV nem önkormányzati cég, hanem magán vállalkozás, amely a folyamatosan jelentkező anyagi nehézségek dacára is konstruktív viszonyt tart fenn a kerület vezetésével, az önkormányzatot alkotó pártokkal, szervezetekkel és médiaszolgáltatóval. Jaksity Kata kiemelte, a ZIM az elektronikus médiára vonatkozó tervei szerint a jövőben a Zugló TV kevesebb műsorát támogatná, ehelyett saját videós tartalmakat készítenének a tavasszal elindítani tervezett zugloilapok.hu számára, és Zugló Facebook- oldalára, amelyek a Zugló TV-ben is műsorra kerülnének.
A testület rendelkezett a Polgármesteri Hivatal nyári és téli igazgatási szünetének idejéről is. A döntés szerint július 18–29., illetve december 27–30. között a Hivatal nem fogad ügyfeleket, ott csak sürgősségi ügyelet működik.
Ezen túlmenően a grémium elfogadta a képviselő-testület bizottságainak saját és átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló tájékoztatóját. Emellett a testület jóváhagyta az egyes feladatkörök felügyeletét ellátó tanácsnokok beszámolóját is.
Lakossági konzultáció
A grémium megismerkedett az új Városközponttal kapcsolatos kommunikációs tevékenységgel és az arról tartott lakossági konzultáció és közvéleménykutatás eredményével is.
Az új zuglói Városközpont kommunikációs kampányát, a lakossági konzultációt és közvélemény kutatást összefogó Jaksity Kata elmondta: a kérdések egyszerűek és lényegre törőek voltak, azokra online és levélben is lehetett válaszolni. A beérkező kérdőívek közül összesen 14 413 volt érvényes. A válaszadók háromnegyedének az új Városközponttal kapcsolatban pozitív volt a visszajelzése. A konzultáció és kommunikációs kampány mintegy 10 millió forintba került.
Az ügyvezető kiemelte: a konzultáció eredményét igazolta vissza a Publicus Research önkormányzati megrendelésére végzett közvélemény kutatása is, amely során több mint ezer főt kérdeztek meg, akik 72–78 százalékos arányban válaszoltak igennel az új Városközponttal kapcsolatos kérdésekre.
A grémium nem fogadta egységesen a felmérés eredményét. A vitában Horváth Zsolt alpolgármester (DK) és Várnai László képviselő (CivilZugló Egyesület) nehezményezte, hogy a kérdések összeállításába a képviselők nem lettek bevonva, Victora Zsolt képviselő (MKKP) pedig egy valós konzultáció szükségességéről szólt. Rózsa András alpolgármester (Momentum) kiemelte, pártja támogatja Zugló fejlesztését, ismeretei szerint a lakosság részéről van igény a Városközpontra, de a kérdések megfogalmazásával ő sem értett egyet. Szabó Rebeka alpolgármester (Párbeszéd) köszönetét fejezte ki, hogy az önkormányzat kikérte a lakosok véleményét, és úgy véli, folytatni kell a konzultációt, hogy az önkormányzat objektív képet kapjon, de megfelelőbb kérdésekkel. Tóth Attila képviselő (DK) is egyet értett az utóbbival, illetve hiányolta beruházással kapcsolatos hitelfelvétel részletezését.
Horváth Csaba a felvetésekre elmondta, az önkormányzat által összeállított kérdéssort elküldték három politikai-kommunikációs stratégia céghez is, és mindhárom helyről egy rövidített kérdéssort kaptak vissza, mert a szakemberek szerint ezekkel az egyszerű, könnyen megválaszolható kérdésekkel lehet sok embert elérni. A polgármester hozzátette, az elmúlt 30 évben az új városvezetés minden ciklus elején megígérte a Városközpontot, amire megvan az igény a lakosság körében, ezt támasztja alá a konzultáció és a közvélemény kutatás is. Ő célul tűzte ki a Városközpont megvalósítását, amelynek ügyében még lesznek további egyeztetések.
Gyermekvédelmi koncepció jóváhagyása
A testület hozzájárult, hogy az önkormányzat és a Semmelweis Egyetem Pető András Gyakorló Általános Iskolája, Egységes Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma (SE PA EKPMI) együttműködési megállapodást kössön utazó konduktori szolgáltatás ellátására.
A SE PA EKPMI azokkal az önkormányzati fenntartású óvodákba járó, mozgásukban korlátozott, valamint mozgásfejlesztésre szoruló apróságokkal foglalkozik, akik számára a Szakértői Bizottság konduktív pedagógiai és mozgásfejlesztő szakember által végzett terápiát írt elő, és a kerületi intézmény nem rendelkezik ilyen képzettségű munkatárssal.
A grémium elfogadta Zugló 2022–2027 közötti Gyermekvédelmi Koncepcióját és annak 2022-es cselekvési tervét. A testület egyúttal megbízta az ifjúsági és testvárosi kapcsolatokért felelős tanácsnokot, hogy – a költségvetés lehetőségeit figyelembe véve – minden év októberéig készítse el a következő évre a Zuglói Gyermekvédelmi Koncepció cselekvési tervét és terjessze a képviselő-testület elé.
A javaslatot előterjesztő Kinisch Andrea tanácsnok (DK) hangsúlyozta, az elgondolás olyan pedagógiai, pszichológiai és szociális eszközök összessége, amely a gyermekek védelmét hivatott ellátni.
Új telephely létesítése
A képviselő-testület arról is döntött, hogy a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központ (ZCSGYK) alkalmazotti létszámát 8 fővel megemeli. A grémium a szervezet telephelyének a Bolgárkertész utca 13/E. szám alatti helyiséget jelölte ki, amelynek felújítására a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. kapott megbízást.
Az Oktatási Hivatal adatai szerint Zuglóban jelenleg 20 794 gyermek részére kell kötelező szolgáltatást biztosítani. Ilyen nagy létszámú csoport nem helyezhető el a ZCSGYK Füredi park 6. szám alatti épületében, ezért vált szükségessé a létszámbővítés és egy új telephely kijelölése.
Az Értékelő Bizottság javaslatára a grémium úgy döntött, hogy a Kövér Lajos tér 25. szám alatti kerületi tulajdonú ingatlan értékesítésére kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánítja.