Előfordul, hogy előveszi sok-sok évre visszamenőleg meglévő határidőnaplóit, az utazásokon készült fotókat, emellett olvas, sétál a 90 éves György István, akit Rózsa András polgármester köszöntött születésnapja alkalmából.
A hosszú házassághoz türelem, a hosszú élethez munka és szeretet kell – tudtuk meg István bácsitól, aki feleségével, Éva nénivel csaknem 70 éve lakik ugyanabban a házban, sőt, családjuk többi tagja is Zuglóban él, szeretik a kerületet.

„A türelem mellett szerencse is kell, hogy valakinek olyan felesége legyen, mint az enyém. A munkám miatt rengeteget utaztam külföldre, sokszor hagytam itt a gyerekekkel. Nagy titok egyébként nincsen. Szeressük egymást és ha tévedünk, bocsánatot kell kérnünk” – magyarázta az ünnepelt, aki szerint a munka tartja fiatalon az embereket. Azt tanácsolja, aki teheti, dolgozzon, például kertészkedjen és sose hagyja el magát. Neki sokat jelent a családja szeretete, összetartása is. Előfordul, hogy egy-egy ünnepen 18-19-en is összeülnek.
György István szerszámgépekkel, szerszámokkal foglalkozott, két évig tanácstag is volt, 1995-ben nyugdíjba ment, majd alapított egy kft.-t, amit 10 évig működtetett. Korábban rengeteg időt töltöttek az unokákkal Tahitótfaluban, a telkükön, amit már eladtak. Manapság sokat olvas és sétál, előfordul, hogy a piacra is ellátogat.






























