A már visszavonult Cseh László, Németh Nándor, Késely Ajna után újabb világklasszis magyar úszó döntött úgy, hogy a BVSC-Zuglóban folytatja pályafutását. Ezúttal a 20 esztendős, tavaly 200 méteres vegyesúszásban Európa-bajnoki címet szerzett Kós Hubert jelentette be, hogy a BVSC csapatába igazol, és a nyári Fukuoka-i vizes világbajnokságon a zuglói egyesületet erősíti majd.
Kós Hubert rövidpályán 2021-ben nyert egy bronzérmet is 400 méteres vegyesúszásban, ám a csúcsra tavaly ért fel a római nagymedencés Európa-bajnokságon, ahol 200 méteres vegyesen nem talált legyőzőre. Kós Hubert december óta az Egyesült Államokban, Arizonában készül annak Bob Bowman-nek az irányításával, aki a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps edzője is volt. Kós Hubert azzal indokolta a BVSC-be való igazolását, hogy igényét érezte annak, hogy itthon, Magyarországon is egy stabil csapat legyen mögötte, és a zuglói klubot ilyen stabil közegnek érzi. A júliusi Fukuoka-i vizes világbajnokságon Hubert nemcsak vegyesúszásban, hanem háton is bizonyítani szeretne. Ebben a számban ugyanis Bowman-nel már nagyon jó eredményt értek el: néhány hete a TYR Pro Swim Series elnevezésű viadal Westmont-i állomásán 200 méter háton hatalmas egyéni csúccsal (1:55.95) győzött.
Kós Hubert szerződtetésével a BVSC-Zuglót már hét versenyző (a magyar csapat egynegyede) fogja képviselni a Fukuoka-i világbajnokságon. Hubert mellett ugyanis Késely Ajna, Holló Balázs, Kovács Benedek, Mészáros Dániel, Németh Nándor és Székely Áron is tagja a magyar úszócsapatnak.