A Költészet napja alkalmából, 2025. április 11-én egykor Zuglóban élő nagy költők verseiből, írásaiból olvasott fel Mach András a Zuglói Helytörténeti Műhely Műhelytitkok előadássorozatának ünnepi eseményén, a Cserepesházban.
Idén ünnepeljük József Attila születésének 120. évfordulóját. A nagy költő 1905. április 11-i születésnapjának emlékére rendezett Költészet napján Mach András tizenkét költő, író versét, prózai munkáját adta elő, miközben a vetítővásznon megjelentek az alkotók fotói, és azok a zuglói épületek, ahol korábban lakásaik voltak.
Az előadáson Térey János, Gyurkovics Tibor kifejezetten Zuglóról szóló műveiből olvasott fel az előadó, ezt követően a Wass Albert tér 1. szám alatti épület képe jelent meg, ahol Szécsi Margit, Nagy László házaspár élt, egy-egy versükkel idézte meg az alkotókat. Ezután Karinthy Frigyes, Faludy György, Szép Ernő, Babits Mihály, Tóth Árpád, Bächer Iván, Zelk Zoltán, József Attila egy-egy verse hangzott el. A múltat idéző virtuális sétát színesítette Mach András két saját írása Zelk Zoltánról és József Attiláról.