Február 24-én már huszonhetedik alkalommal rendezték meg az Ovi-kupát a zuglói óvodák. A kerület egyik legnagyobb múltra visszatekintő rendezvénye az elmúlt 28 évben egy cseppet sem veszített varázsából. Az Ovi-kupa mindössze egy alkalommal, 2021-ben a pandémia miatt maradt el, egyébként minden évben megrendezték, sőt néhány évig még a Főváros is próbálkozott azzal, hogy a zuglói ovis sportrendezvényből egy budapesti esemény legyen.
A kerület védjegyének számító Zuglói Ovi-kupát idén február 24-én rendezték meg a Dr. Mező Ferenc Általános Iskola tornatermében. A rendezvény szervezői ezúttal a ZEÓ Cseperedő Tagóvoda pedagógusai és az örökös főszervező, Nászné Szíjjártó Erzsébet, a Mókavár Tagóvoda vezetője voltak. Fontos megemlíteni, hogy az elmúlt 26 alkalomhoz hasonlóan idén is a kétszeres olimpiai- és négyszeres világbajnok öttusázó, a magyar öttusaválogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Martinek János volt a zsűri elnöke, akiről évekkel ezelőtt a rendezvénynek 27 éve helyet biztosító iskola tornaterme is el lett nevezve.
A dr. Mező Ferenc Általános Iskola tornacsarnokában idén a Zuglói Egyesített Óvoda 22 tagintézménye küzdött meg az ajándékokért. A szervezők a hagyományokhoz hűen négy etapban bonyolították le a versenyt, így négy
győztest és közülük egy abszolút győztest hirdettek. A szervezésben az óvodapedagógusok nagy segítséget kaptak a KSI SE-től, mely az idei kerületi ovis esemény fő támogatója lett.
– Idén nyáron ismét fontos sportesemények lesznek – mondta Horváth Csaba polgármester, aki személyesen nyitotta meg a rendezvényt -, labdarúgó Európa-bajnokság, olimpia és paralimpia, amely megint a
rendszeres sportolásra és mozgásra irányítja majd a közfigyelmet. Jó tudni azonban, hogy Zuglóban nem kell négy évet várni a sportolás népszerűsítéséért, hisz az Ovi-kupát minden esztendőben megrendezik.
Az idei versenyen a nyolc fős csapatoknak hat „sportágban”, gyeplabdában, röplabdában, lovaglásban, karatéban, golfban és ritmikus gimnasztikában kellett játékosan megmérkőzniük egymással. Zsoldos Péter, a KSI elnöke szerint is „nagyon fontos a sportolást időben, lehetőleg minél korábban elkezdeni. Ebben pedig nagy szerepe van az óvodapedagógusoknak”. A zuglói egyesület több edzővel és kiváló sportolóval képviseltette magát a február 24-i rendezvényen, és ezen kívül valamennyi csapatot meghívta a létesítményeibe, hogy az ovisok
minél több sportágat kipróbálhassanak.
Az idei Ovi-kupa négy győztese a Zöld Lurkó. a Csicsergő, a Zuglói Tihany és a Bóbita Tagóvoda volt, a verseny abszolút győztese (és jövő évi rendezője) azonban az Óperenciás Tagóvoda lett.
Farkas Tibor Jánosné, a Zuglói Egyesített Óvoda vezetője elmondta, bár a Zuglói Ovi-kupa egy verseny, valójában minden résztvevője győztesnek számít, ennek megfelelően minden óvodás ajándékokkal és élményekkel gazdagon távozhatott az eseményről.