Az élmények és a fontosabb események felidézésével kezdődött a 20 éves Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Egyesületének születésnapi ünnepsége.
Integrált futóverseny, támogató szolgálat létrejötte, akadálymentesítés, a Közösség Lámpásai program, segédeszközbolt megnyitása, gyógymasszázs-szolgáltatás, uniós projektek – ez csupán néhány eredmény az elmúlt 20 évből. A szervezet emellett évente több száz szabadidős és közösségi programot szervez.
A december 6-án, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) székházában megtartott ünnepségen – amin mások mellett részt vett Kinisch Andrea és Várnai László alpolgármester, Tóth Attila önkormányzati képviselő is – Kósa Ádám fogyatékosságügyi államtitkár videóüzenetet küldött az ünneplőknek. Mint fogalmazott, a szervezet újszerű és formabontó kezdeményezései segítik a társadalmi integrációt, úgy véli, az egyesület sokat tesz a látássérültek mindennapi kihívásainak legyőzéséért.
Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke követendő példának nevezte a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Egyesületének (VGYKE) munkáját, amelynek két fontos tevékenységét emelte ki: az érdekképviseletet és azt, hogy mára már több mint 70 megváltozott munkaképességű embernek biztosítanak munkahelyet.
A fogyatékossággal élők beilleszkedése a többségi társadalom érdeke is – hangsúlyozta Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke, aki szerint a szervezet történelmet írt az elmúlt 20 évben. – A csillagokat is lehoztuk az égről, mindent megtettünk a látássérültek integrációjáért – mondta. – Új szemléletet indítottunk, hatással voltunk és vagyunk a társadalomra. Dőlnek le a falak, nyílnak ki az ajtók, akármerre megyünk, mindenki pozitívan fogad minket – mesélte élményeiről az egyesület elnöke, aki szerint a hatalmas csapatmunkának köszönhetik eredményeiket.
Az ünnepségre a Mikulás is ellátogatott, közösen énekelt a közönséggel, sőt, szaloncukorral is megajándékozta a jelenlévőket. A program sztárvendégek fellépésével zárult: Agárdi Szilvia és László Attila szórakoztatta a nézőket.