Oklevelek, elismerések, emlékérem átadásával zárta az évet a Zuglói Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A programon a hagyományokhoz hűen tiszteletbeli tagokat is avattak.
Kardos Pál, az egyesület elnöke köszöntőjében elmondta, a tagok lokálpatrióta közösséget építenek, és rámutatott arra is, hogy erős a zuglói közbiztonsági háló. Ez annak is köszönhető, hogy a társszervek és az önkormányzat támogatja egymást, szorosan együttműködnek. Néhány emlékezetes eseményt is felidézett – szívesen gondolnak vissza arra, mikor egy kószáló lovat, vagy az állatkertből megszökött pingvint juttatták haza.
A résztvevők megtudhatták azt is, hogy idén 64 esetben vonultak az zuglói önkéntes tűzoltók. Jernei Gábor önkéntes tűzoltó parancsnok beszédében azt is hangsúlyozta, a szervezet önállóan is beavatkozhat, ilyenre 45 alkalommal volt szükség.
A programon a Magyar Rendőrség zenekara fokozta az ünnepi hangulatot, az eseményen részt vett többek között Czeglédi János, Győrffy Péter, Lepsényi László, Rozgonyi Zoltán, Tóth Attila önkormányzati képviselő is.
Rózsa András polgármester ünnepi beszédében úgy fogalmazott, a polgárőrök késztetést éreznek arra, hogy jobbá tegyék a helyet, ahol élnek. Visszaemlékezett az Ond vezér útján lévő csőtörésre. „A rendőrök, rendészek mellett megjelent két polgárőr is. Nem voltak ismerősek, csak azt láttam, hogy elkezdtek segíteni. Kiderült, hogy Zuglóban laknak, és bár nem szól nekik senki, de látták, hogy szükség van rájuk, ezért nekiláttak dolgozni. Este fél 11-kor még ott voltak” – idézte fel a kerület vezetője, aki a kerületben élők nevében is megköszönte a szervezet tagjainak munkáját.
A polgármester kiemelkedő polgárőr tevékenységének elismerésekénk oklevelet adományozott Csikós Istvánnak, Hudák Lászlónak, Kardos Mártonnak, Lyons Krisztiánnak, Markó Máténak. Kiemelkedő helytállásáért, életmentésben való részvételért pedig Gréci János, Laczkó István vehetett át elismerést.
Rendőrkapitányi oklevelet kapott Bakos Roxána, Drotár János, Nagy Adrienne, Nagy Attila és Pavanello Giorgio Eros.
Kiváló önkéntes tűzoltótevékenységéért elismerést érdemelt ki Dobos János, Kovács Gábor, Kovács György, Pető Márton és Vida Gábor.
A kerület kormányhivatalának vezetője a szeptemberei árvízi védekezésben kiemelkedő munkát végző önkéntesek elismeréseként oklevelet adományozott Hegedűs Péternek, Jernei Gábornak, Kopházi Andrásnak, Kovács Györgynek, Lyons Krisztiánnak, Pető Mártonnak, Szeltner Lászlónak, Hegedűs Lászlónak, Szabó Tamásnak és Szőnyi Andrásnak.
Kardos Pál tiszteletbeli polgárőr címet adományozott Rózsa András polgármesternek, Kinisch Andrea, Busznyák Imre, Hevér László György, Várnai László alpolgármestereknek, Borbély Ádám önkormányzati képviselőnek és dr. Nagy András Csabának, a Zuglói Egészségügyi Szolgálat főigazgató főorvosának.
A Zuglói Polgárőrség elnöksége emlékérmet alapított, amelyet Ordasi László polgárőrről, a zuglói polgárőrség alapító tagjáról neveztek el. Az a polgárőr részesíthető a zuglói szervezet legrangosabb elismerésében, aki hosszú ideje, kiemelkedő tevékenységével járul hozzá a szervezet munkájához. 2024-ben a díjat Árnics Mihály, az egyesület elnökhelyettese érdemelte ki.
Az egyesület kiemelkedő segítségnyújtásának elismeréseként oklevelet adományozott Tóth Gábornak, Bozsó Zoltánnak, Dömény Péternek, Hegedűs Györgynek, Kokavecz Pálnak, Nagy-Juhák Istvánnak, Kovács-Csincsák Lászlónak és Szücs Jánosnak. Az elmúlt évtizedekben az egyesületnek nyújtott szakmai támogatása elismeréseként elismerő oklevelet nyújtott át a XIV. Kerületi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokságnak.
Kiemelkedő együttműködéséért oklevelet vehetett át Anga Lajos, Balla-Krisztóf Rebeka, Ökrös László, Poór Tibor és Tomis Károly.
Ötéves polgárőr szolgálatáért elismerést kapott Babka Mária, Dinnyés Ildikó, Majoros Róbert, Lyons Krisztián, Pischoff Ferenc, Révész Ferenc, Simon Éva és Szíjj Nándor.
Tízéves polgárőr szolgálatáért Füle Ferenc, LEiner Tamás, Lókai György, Tóth Hajnalka és Vida Gábor vehetett át elismerést.
Tizenötéves polgárőr szolgálatáért elismerést vehetett át Jernei Gábort, Kaposi István Zsolt és Németh-Szabó Andrea.
Húszéves polgárőr szolgálatáért Tóth Ákos Barnabás érdemelt elismerést.