Idén is sor került a BVSC-Zugló hagyományos évzáró kerti partijára a Szőnyi úti létesítményben, ahol a klub vezetői a mögöttünk álló szezont is értékelték.
A sportolók tavaly is remek sikerekkel örvendeztették meg a klubot, így a hazai és az utánpótlás érmek mellett többen a felnőtt világ- és Európa-bajnokságokon is dobogóra állhattak – mondta Szatmári Kristóf, a klub elnöke. Ennek eredménye, hogy a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) által minden esztendőben elkészített, az adott évben szerzett olimpiai és paralimpiai pontok alapján számított nem hivatalos sportegyesületi rangsorban a BVSC ismét egy helyet előreléphetett és az előkelő negyedik pozícióban zárta a 2022-es esztendőt.
A zuglói klub valóban kiemelkedő eredményeket tudhat magáénak. Elég csak a Szűcs Luca és Pusztai Liza személyében két BVSC-s vívót is felvonultató női kardcsapat történelmi világbajnoki sikerét említeni, vagy a tavaly augusztusi római úszó Európa-bajnokságot felidézni, melyen mind az öt BVSC-s úszó – Németh Nándor, Holló Balázs, Kovács Benedek, Késely Ajna és Mészáros Dániel – érmet szerzett. Németh és Holló ráadásul Európa-bajnok lett.
Kiemelkedő volt a fiatal Andrásfi Tibor vívósikere, aki a tavaly novemberi svájci Világkupán olimpiai- és világbajnokokat legyőzve lett aranyérmes. Bartha Nikola karatés pedig hosszú idő után ért el ismét remek eredményt azzal, hogy az indonéziai Seria A versenyen bronzérmes lett.
A BVSC-Zugló sportolói a csapatsportokban is kiemelkedően teljesítettek. A női röplabdázók újoncként rögtön meghatározó tagjai lettek az NB I-nek, a női és férfi kézilabdázók egyaránt megőrizték NB II-es tagságukat, a férfi felnőtt labdarúgók pedig veretlenül vívták ki az NB II-be való feljutást. Ráadásul a BVSC-Zugló Old Boys férfi labdarúgócsapata is feljutott a BLSZ I. osztályába.
Bár vízilabdában korábban akadtak fényesebb sikerek is, nem elhanyagolható, hogy a világ legerősebb bajnokságában mind a férfi, mind pedig a megfiatalított női vízilabdacsapat is ott van a közvetlen élmezőny mögött (mindketten ötödikek lettek az OB I-ben).
A június 6-i kerti partin személyesen is köszöntötték a klub két legendáját, az idén 95 esztendős Prima Primissima-díjas röplabdaedzőt, dr. Kotsis Attiláné Kincsessy Gabriellát, valamint a labdarúgók idén 70 esztendős kapusedzőjét, Németh Györgyöt.
A BVSC-Zugló színeiben végzett kiemelkedő munkájáért „Örökös Tag” elismerésben részesült Tóth Endre korábbi vízilabdaedző, illetve díjazták az elmúlt évben kiemelkedő eredményt elért utánpótlásedzőket is. Ez utóbbiak kilenc sportágban 13-an voltak.
És ugyancsak az idei kerti parti részeként adták az NB III Keleti-csoportját veretlenül megnyerő zuglói labdarúgócsapatnak és trénerének, Urbán Flóriánnak az aranyérmeket és a megérdemelt bajnoki trófeát.
A BVSC-Zugló mindig is kiemelt egyesülete volt a kerületnek, és jó látni, hogy a klub a versenyzői révén a világ számos részében öregbíteni tudja a kerület hírnevét – mondta Horváth Csaba polgármester, aki személyesen is gratulált a BVSC-s sportolóknak és edzőknek a tavalyi jó eredményekért.