A lassan hagyománnyá érő Lipták Villa Gyermekrajzpályázatra idén százötvenen jelentkeztek a tavalyi ötvenhez képest. A pályaművek kiállításán nem csak a zuglói és nem zuglói 5-13 éves gyermekek változatos technikával készült alkotásai tekinthetők meg június 21-ig, hanem a Móra Ferenc Általános Iskola diákjai jóvoltából egy különleges makett kiállítás is.
Szabó Zoltán, a Móra Ferenc Általános Isklola 8.b osztályos tanulója, akit a kiállításon Lévainé Szabó Erzsébet, az iskola igazgatóhelyettese és egyben az osztályfőnöke is méltatott, lapunknak elmondta, hogy a Titanic makettjét meglátva döntötte el, hogy kipróbálja a makettezést, először kisebb méretben.
„Azóta makett-szerelemben vagyok” – fogalmazott az ifjú alkotó, akiről kiderült, hogy nincs túl sok ideje a hobbijára, mert az iskola mellett az UTÉ-ban szinkronkorcsolyázik, tanulmányait a Csanádi Árpád Sporttagozatos Gimnáziumban folytatja szeptembertől.
A kiállításon a világ híres épületeinek modelljeit tekinthetik meg a látogatók, de van NASA űrhajó, és egy nagy Titanic is – tette hozzá Szabó Zoltán.
A kiállítás megnyitóján Harrach Péter, a Lipták Villa tagintézmény vezetője kiemelte, hogy idén is hét kategóriában osztottak ki díjakat, emellett négy különdíjat is átadtak. A Zelenák Katalin Ferenczy Noémi-díjas kárpitművész vezette szakmai zsűri ismét nehéz feladatot kapott, hiszen rengeteg értékes alkotás született. Harrach Péter elmondta, hogy az összes mű díszíteni fogja a Lipták Villa falait a kiállítás ideje alatt.
Idén még egy érdekes feladatot is kaptak az első helyezettek: gálarajzoláson vettek részt, ami azt jelentette, hogy egy külön teremben, az intézmény által biztosított eszközökkel negyed óra alatt el kellett készíteniük egy rajzot, amelynek témáját szabadon választhatták meg. Ezek az alkotások is megtekinthetők a helyszínen.
A pályázók főleg zuglói óvodákból és iskolákból érkeztek, úgymint a Bóbita, a Cseperedő, az Óperenciás Tagóvodákból, az Álmos Vezér, a Móra Ferenc, a Heltai Gáspár és a Gyengénlátók Általános Iskolájából. A pedagógusok támogató munkáját külön méltatta Harrach Péter.
Lipták Villa Gyermekrajzpályázatának nyertesei:
Aa díjak átadásában segített Lévai Sándor, a Csepes Kft.szakmai igazgatója
5 éves kategóriája:
- hely: Varga Viola – A titoktündér
- hely: Pálfalvi-Táborosi Emma Miléna – Brémai muzsikusok
- hely: Kocsis Anita – Róka koma
6 évesek kategóriája:
- hely: Kormos Marcell – Maja a méhecske
- hely: Ságvári Flóra – Óz a nagy varázsló
- hely: Balogh Balázs – Medvetesók
7 évesek kategóriája:
- hely: Schmindt Heléna – A három pillangó
- hely: Tóth-Pavletits Flóra – Harry Potter
- hely: Halasi Hanga – Rumini Zúzsmaragyarmaton
8 évesek kategóriája:
- hely: Horváth Szonja – Macskaarisztrokraták
- hely: Zentai Márk cím nélküli rajza
- hely: Csengeri Alíz – Hanga Doja találkozása
9 évesek kategóriája:
- hely: Csoma Regina Kreszcencia – Nyúl Péter
- hely: Tóth Bernát – A kevély kiskakas
- hely: Brics Alíz -Harry Potter
10 évesek ketgóriája:
- hely (megosztott): Benkő Norina -Bogyó és Babóca
Menyhárt Bálint -Villainous
- hely: Mikó Bíborka – Szutyoksári festékes kalandjai
- hely: Mészáros Balázs – A barátságos óriás: Út a barlanghoz
11-13 éves kategóriája:
- hely (megosztott): Szerdai Hanna – A kis gömböc
Janovich-Nagy Kitti – A kis gömböc
- hely: Gyura Panna – Vaianna
- hely: Gulyás Eszter – Didergő király
Különdíjasok:
Urbán Natasa – A nyúlpásztor (humor kategória)
Győrffy Arnold- Didergő király (részletgazdagságot díjazó kategória)
Burányi-Hegyközi Zalán – Rumini kapitány a tengeren (a legjobb fiú alkotó kategória)
Osváth Bianka – A két kicsi bocs meg a róka (a legjobb lány alkotó kategória)
Fotó: Balogh Róbert
Illés Sarolta