Második alkalommal rendeztek idén Gyermekjóléti kerekasztal-beszélgetést, amelyen az idei év beszámolója mellett a következő esztendőre tervezett célok is szóba kerültek, kiemelve a gyerekek mentális egészségmegőrzésének fontosságát.
Kinisch Andrea alpolgármester köszöntője után Mahr-Urbán Beatrix, a ZCSK szakmai vezetője ismertette a gyermekvédelmi koncepció 2025-ös cselekvési tervét. A program számos, már megkezdett elemet tartalmaz, mint például gyermekjogok népszerűsítése, tudatosítása, az észlelő és jelzőrendszer aktív működtetése és nem utolsó sorban egy kisokos elkészítése. A kiadvány az összes gyermekvédelmi intézményt tartalmazná, így bárki, aki gyermekbántalmazást tapasztal, tudná, hova forduljon segítségért. A szakember a gyerekek a mentális egészségének megőrzését is kiemelten fontosnak tartja, mint mondta, rengeteg jelzés érkezik megkísérelt öngyilkossággal kapcsolatban.
Hevér László György alpolgármester beszédében rámutatott, számos olyan feladat van, ami alpolgármester társával közös, szinte naponta egyeztetnek egy-egy üggyel kapcsolatban és biztos abban, hogy Kinisch Andrea munkája előbb-utóbb beérik.
A Zuglói Közbiztonsági non-profit Kft. prevenciós koordinátora, Adler Katalin a képzések folytatását emelte ki, hangsúlyozva, mivel az a legfontosabb, hogy a gyerekek otthon és az intézményekben is biztonságban legyenek, nagyon fontosak a képzések. Még mindig sokan nem ismerik fel, ha bántalmazzák a gyereket. Azt is elmondta, a Békés Otthon Program keretein belül új kampányt indítanak, amivel a lakosságot, az áldozatokat szólítják meg.
Kinisch Andrea szerint jövőre kiemelt figyelmet kell fordítani a gyerekek mentális egészségére, ezen túl folytatják a módszertani képzéseket és fontos cél a kisokos megjelentetése.
A 2025-ös cselekvési terv kapcsán dr. Losonczi László gyermekorvos rámutatott, szinte csak igazolásokat írnak, ezért azt javasolta, engedjék meg a szülőknek, hogy betegség esetén több napot is igazolhassanak. A Zuglói Egyesített Óvoda és a Zuglói Egyesített Bölcsődék vezetője is fenntartásokkal fogadták ezt, úgy vélik, a szülők magukra vannak hagyva a témával kapcsolatban, és azt is látni kell, hogy sokan nem nőttek fel a feladathoz.
Visszatérő problémaként szóba került az is, hogy a bölcsődei kisgyermeknevelők nem látják a védőnők által kiállított státusz lapot, sokszor az intézményben veszik észre, hogy a kisgyermek az átlagostól eltérő fejlődésű. A jelenlévő szakemberek, köztük Gitidiszné Gyetván Krisztina területi védőnő megállapodtak abban, hogy a jövőben egyeztetnek a témával kapcsolatban. Lepsényi László önkormányzati képviselő kíváncsi volt arra, mi az oka, hogy miért van különbség a védőnők és az önkormányzat által számon tartott gyerekek között. Kiderült, hogy a védőnők minden kerületben lévő gyereket ellátnak, nem kérnek lakcímkártyát. A képviselő kérdésére a szakemberek azt is elmondták, hogy nincs egy egységes rendszer, amiben látnák az egy-egy gyerekkel kapcsolat egészségügyi, vagy bármilyen problémával kapcsolatos információkat. Varga Sándor, a ZCSK vezetője problémaként vetette fel, hogy évek óta készül egy kormányzati rendszer, amire még mindig várnak.
Az idei év beszámolójából kiderült, hogy számos képzés, program valósult meg, Farkas Tibor Jánosné, a Zuglói Egyesített Óvoda vezetője kiemelte, a szociális segítők által végzett munka fontosságát, s rámutatott arra is, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése kapcsán évről évre emelkedik a színvonal.
Tóth Attila önkormányzati képviselő, a népjóléti bizottság elnöke üdvözölte a kerekasztal résztvevőinek munkáját, a legtöbb szervezettel már van kapcsolata a bizottságnak, amelyikkel pedig nincs, azokkal szeretne a jövőben együtt dolgozni, hiszen úgy látja, mindenki felkészült szakember. Ő maga is a képzések fontosságát emelte ki a gyermekvédelem kapcsán.
A jelenlévők megszavazták a beszámolót és a jövő évi tervet is. Kinisch Andrea felhívta a figyelmet a holnapi, Kiút a gyermek- és ifjúkori depresszióból című programra, ahol neves gyermekvédelmi szakemberek tartanak előadást a Lipták Villában 17 órától.