Miki és Niki idén is ellátogatott a Zuglói Advent programsorozatra és folytatták az Égi Hűhót – karácsonyi dalokkal alapozták meg az ünnepi hangulatot. A Mikulás pedig a Bosnyák teret sem kerülte el, addig nem repült el szánján, amíg 300 édességgel teli csomagot szét nem osztott.
Advent második vasárnapján Bitskey Bence önkormányzati képviselő köszöntötte a térre látogatókat, akik együtt énekelhettek Mikivel, Nikivel és a manókkal, sőt, a bátrabb gyerekek még a színpadra is felmehettek. A kicsik pedig nemcsak a csomag miatt voltak lelkesek. Rengetegen készítettek közös fotót a Mikulással, többen apukájuk nyakából integettek neki.
Az ötéves Beatrix nagyon szereti a Mikulást, csizmáját pedig egyedül tisztította ki a nagy eseményre. Édesanyja, Blanka szerint fantasztikus, hogy ekkora örömet okoznak a gyerekeknek. Mészáros Gábor, aki feleségével és két gyermekével érkezett a Bosnyák térre úgy fogalmazott, a programsorozat nagyon jó lehetőség a családoknak a hangolódásra, hiszen színvonalas műsorral készülnek a szervezők, a tömeg nem túl nagy, a díszítés csodálatos, az egyik kedvencük pedig a fényfestés.
Időközben megnyílt az ingyenes jégpálya is, így a teret teljesen betöltötte a gyerekzsivaj. Öt órakor pedig meggyúlt a remény gyertyája a kerület adventi koszorúján. Bárány Béla atya, a Zuglói Páduai Szent Antal Templom plébánosa mellett Busznyák Imre alpolgármester, Szabó Gábor önkormányzati képviselő és a Fidesz frakció képviselői gyújtották meg a második gyertyát. Az atya beszédében az ünnepek alatt a családunkhoz vezető út kapcsán a bennünk lévő, szeretteink felé vezető útról beszélt. Azt javasolta, vizsgáljuk meg, van-e rajta valami javítanivaló. Szerinte a problémát mindig az összeveszés, a harag és a bocsánat hiánya okozza.
„Az összeveszéshez általában két ember kell, a kibéküléshez, a megbocsátáshoz elég egy is. Aki elkezdi.”-hangzottak Bárány Béla atya szavai.