Az első idei gyermekjóléti kerekasztal keretében Zugló Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai 2024. évi ellátásának átfogó értékelését vitatták meg a kerület szakemberei.
A Kinisch Andrea területért felelős alpolgármester vezette kerekasztalon Hevér László György alpolgármester egyebek mellett kiemelte, hogy a márciusi testületi ülésen a szociális rendelet módosítást megszavazták. Kiemelte, hogy a gyermeküket egyedül nevelő szülőkre külön figyelmet fordítanak támogatás szempontjából. Az eseti segélynél a családi összjövedelem helyett az egy főre jutó jövedelmet veszik alapul. A másik fontos eredmény, hogy az iskolakezdési támogatást október 31-ig lehet igényelni, ennek az összege is nőtt. Kiemelte a Fővárosi Közalapítvány pályázatát, melyre Zugló Önkormányzata is jelentkezett.
Az általános beszámoló szerint tavaly csökkent a kerületben élő gyerekek száma. Az önkormányzat a különböző támogatásait a gyermekvédelmi törvény előírásai és a szociális rendelet szabályozásai szerint biztosítja. Emellett figyelembe véve költségvetési kereteit, széleskörű támogatást nyújt születési támogatás, babacsomag, a rászoruló családoknak karácsonyi csomag formájában. A sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő szülők pályázat keretében igényelhetnek támogatást, a pályázatokat a Népjóléti Bizottság bírálja el. Tavaly két új támogatási formát is bevezettek, az egyik az agyhártyagyulladás elleni védőoltás oltóanyag árának részbeni támogatása, a másik a bérlettámogatás. A gyermekétkeztetés biztosítása az önkormányzat kötelező feladata, a bölcsődék valamennyi telephelye saját főzőkonyhával rendelkezik. Az iskolások és óvodások egy része a HUNGAST 14 által elkészített ételeket fogyasztják. A gyermekek két menü közül választhatnak, melynek hatására emelkedett az iskolákban étkezők száma.
A Zuglói Család és Gyermekjóléti Központ (ZCSK) munkatársai beszámoltak a múlt évi eredményekről, tendenciákról, problémákról. Kiemelték, hogy az észlelési jelzőrendszer működtetésének koordinálására nagy figyelmet fordítanak. A szakemberek azt tapasztalják, hogy a kerület felnőtt lakosságának általánosságban romlott a pszichés állapota, amely hatással van a gyermekekre is, viszont egyre többen fordulnak segítségért a központhoz.
Kinisch Andrea a beszámoló alapján a megoldásokra fókuszáló kérdéseket fogalmazott meg. Felmerült, hogy ugyan több gyermek veszi igénybe a közétkeztetést, de az iskolai szünetekben látványosan visszaesik ez a szám. A ZCSK szakemberei azt tapasztalják, hogy sok esetben a szünetben elszállítható ételért a szülő nem megy el.
Az alpolgármester pozitívumnak tekintette, hogy a jelzőrendszer esetében a köznevelési intézményekből a bejelentések a duplájára nőttek, főleg a tankötelezettséget nem teljesítő gyermekek számának emelkedése miatt, illetve aktívabbak az óvodákban és iskolákban dolgozó szociális segítők is ezen a téren. A rendőrség hatékony segítségét is kiemelte ezen a területen, viszont úgy látja, hogy az egészségügyi szolgáltatóktól, a védőnőktől kevesebb visszajelzés érkezik. A ZCSK munkatársai erre is reagálva már együttműködést kezdeményeztek a Zuglói Egészségügyi Szolgálat (ZESZ) szakembereivel.
Az elhangzottak szerint tovább emelkedett a gyerekek körében az öngyilkossági késztetések, önsértések száma, valamint egyre több a mentális problémával küzdő gyermek. A mentálhigiénés szakemberek, pszichológusok, gyermekpszichiáterek számának növelését is fontosnak tartotta Kinisch Andrea. A beszámoló azt tükrözi, hogy az adományozási kedv jelentősen csökkent a lakosság körében.
Az alpolgármester azt is kiemelte, hogy ezek a problémák messze túlmutatnak az önkormányzat és az intézmények hatáskörén, de a rendelkezésre álló lehetőségekkel élve igyekeznek ezeket a problémákat orvosolni.
A beszámolót egyhangúlag elfogadta, és támogatta a képviselő-testület elé terjesztését a bizottság.