Ritka kivételek egyike, hogy már életében monográfiát adtak ki Turczi István poéziséről és munkásságáról. A zuglóiságára roppant büszke művészről szóló, a Horváth Kornélia által írt életműösszegzést az Írók boltjában elemzők és művészek társaságában is bemutatták. A Zuglói Lapok is ott volt, ahol beszéltünk is vele
Nemcsak költőként, íróként és fordítóként ismerjük a Príma Primissima- és József Attila-díjas, Zuglóban élő művészt, hanem a művészvilág olyan aktív szereplőjeként is, aki a Költők Világkongressszusának alelnöke, a Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke, s mindemellett a Magyar Pen Club főtitkára is. S mint ahogy lapunknak elmondta, ennek köszönhetően igencsak mozgalmas volt az elmúlt félév is, amikor megjárta Dél-Amerikát és Ecuadorban a költők 41 kongresszusán ’alelnökölt’ is. Kenyába is kötete vitte, merthogy szuahélire is lefordították verseit. Hihetetlen fogadtatásban volt része, hisz azért ez egy másik kultúra, s még Nairobi szépségkirálynője is megtisztelte könyvbemutatóját – mondta el Turczi lapunknak.
A sort folytathatjuk Kínában megjelent verseivel is, legutóbb pedig a Delhi egyeteméről kapott csodás visszajelzést, miután hindu nyelven is el kezdték olvasni műveit. Ezek egzotikumok, miközben versei alapvetően angolul és számos világnyelven látnak napvilágot. Mint megtudtuk, még a skóciai akadémiáról is üdvözölték műveit, értékelték fordításait. S nem utolsósorban tavaly megkapta a Boszniai Szerb Írószövetség nemzetközi díját.
A most megjelent ’poétikai monográfiáról” elmondja, meglepte, hogy három művészi korszakot is felfedezett az őt elemző irodalmár, Horváth Kornélia, s megjegyzi viccesen, ő a másodikról sem tudott. Szerinte ezek után nem kizárt, hogy mindjárt lesz egy negyedik korszaka is – mosolyodik el Turczi István. Elismerésnek tartja, hogy felismerték: szinte minden szava a magyar költői hagyományhoz kapcsolódik, mert, mint mondja, minden költő irodalomtörténész is egyben, hisz abba születik bele.
Sokműfajú és változatos versformákban alkotó művész, aki szorosan kötődik Csokonaihoz éppúgy, mint Verseghy Ferenchez, vagy éppen Szilágyi Domokoshoz, Petri Györgyhöz, Orbán Ottóhoz és Vas Istvánhoz. Meséli, hogy a szintén Zuglóban élt Kabdebó Lóránt fogta a kezét, s ekkor visszaidézi Zelk Zoltánt is, akivel szintén nagy sétákat tett itt. Búcsúzóul így köszön, mint mindig, az általa szállóigévé lett kedvességgel: A Vers legyen veletek!
