Zuglóban ismét már egy nappal a tanévkezdés előtt „becsöngettek” az idei tanévre. A kerületi önkormányzat elkerülve az iskolai ünnepségeket ugyanis mindig hagyományosan augusztus utolsó napján tartja a központi tanévnyitó ünnepségét, amelyen az Év Diákja és az Év Pedagógusa díjakat is átadják.
Az idei tanévnyitó ünnepség házigazdája az idén 50. évfordulóját ünneplő Zöld Lurkók Tagóvoda volt. Zuglóban azonban idén sem csak egy intézmény jubilál. A Herminka Tagóvoda Ida utcai telephelye 70 éve, az Aprófalva Tagóvoda 65. éve, a Hétszínvirág Tagóvoda és a Narancs Tagóvoda 50 éve, a Napraforgó Tagóvoda Újvidék sétányon található telephelye szintén 50, míg az Emma utcai telephelye 60 éve, a Cserepesház pedig 55 éve működik már a kerületben, mely évfordulókról a fenntartó önkormányzat jubileumi díjakkal emlékezett meg.
Ezt követően tíz zuglói óvodapedagógus, Berek Sándorné, Balassai Márta, Baumann Zsoltné, Bérdi Jánosné, Csomós Ibolya, Kerekes Istvánné, Nagyné Jávori Zsuzsanna, Nickmann Borbála, Nyeste Gabriella, Szűcs Sándor Attiláné a Pedagógusi Szolgálati Emlékérmet vehette át Horváth Csaba polgármestertől és Rózsa András alpolgármestertől.
Az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy az oktatás Zuglóban inspiráló környezetben zajlódhasson – mondta Horváth Csaba ünnepi beszédében. Hozzátette: ilyen motiváló tényező az önkormányzat által alapított Év Diákja és Év Pedagógusa díj is.
Az előbbi elismerést a 2022-2023-as tanévben nyújtott teljesítményéért Bencze Kitti Gabriella (Teleki Blanka G.), Lévai Nagy Berta (Liszt Ferenc Ált. Isk.), Várnagy Veronika (Munkácsy Mihály Ált. Isk.), Faddi Bulcsú (Németh Imre Ált. Isk.) és Kovács Milán Tamás (Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk.) diákja vehette át, míg az Év Pedagógusa Díjat Dudás Melinda (Álmos Vezér Ált. Isk. G. és Szakg.), Sárosi Judit (Herman Ottó Tudásközpont, Ált. Isk.) és Szabóné Varga Anita (Kerékgyártó Tagóvoda) kapta.
„Szeretek telekis diák lenni, úgy érzem, ez az életemet is meghatározza, és minden erőmmel azon vagyok, hogy, akinek az az álma, hogy ezt az érzést átélhesse, annak nekem segítenem kell” – mondta Bencze Kitti Gabriella, az egyik Év Diákja.
„Fiatal koromban magam is álmosos diák voltam, az élet pedig úgy hozta, hogy immár 13 éve pedagógusként oktathatom az álmosos gyerekeket” – mondta Dudás Melinda, az Év Pedagógusa.
Végezetül Horváth Csaba polgármester az önkormányzat jelen levő tagjainak (Rózsa András, Hajdu Flórián, Hevér László György, Pécsi Diána és Bitskey Bence), másodsorban pedig a kerület nevében egy nyugodt, feszültségektől mentes tanévet kívánt a zuglói pedagógusoknak és diákoknak.
Az évnyitón készült képek ide kattintva tölthetők le.