A második világháború embertelenségében elpusztultakra emlékezett Kardos Péter főrabbi és Horváth Csaba Zugló polgármestere a holokauszt magyaroroszági áldozatainak emléknapján koszorúzás keretében a Thököly úti zsinagóga emléktáblájánál, a Slachta Margit-háznál és a Boros-Fischer emléktáblánál.
Bitskey Bence kulturális tanácsnok köszöntötte az egyebgyűlteket Zugló Önkormányazata nevében.
Horváth Csaba beszédében kiemelte, hogy soha többé nem történhet meg az 1944. április 16-i esemény, ekkor kezdődött meg a vidéki zsidóság gettósítása.
„Embereket kiáltottak ki bűnbaknak és meghurcoltak csak a származásuk miatt. Nevek, családok, életek, arcok, sorsok vannak a holokauszt szó mögött. Nem lehet fájdalom nélkül beszélni az akkor történtekről. A múlt felelősségének tudatában és főként az emberiesség egyetemes parancsát követve ma még inkább arra kell törekednünk, hogy gyermekeink ne essenek áldozatul az antiszemitizmus, a kirekesztés, a társadalom romboló eszméinek.”- emelte ki a kerület vezetője. „ Emlékezzünk együtt az áldozatokra, és a múlt tanulságait megértve építsünk együtt közösen egy olyan jövőt, amelyben kölcsönös tisztelet hatja át a társadalmat. Ne feledkezzünk meg a közös felelősségről, hogy nemet mondjunk a bigott gyűlöletre, az alaptalan ítélkezésre és a kiszolgáltatottak elleni igazságtalanságra” – zárta a gondolatait a polgármester.
Kardos Péter főrabbi, mint holokauszt túlélő emlékezett a nyolcvanévvel ezelőtt történt borzalmakra.
„Azokban az időkben nemcsak a szeretteinket veszítettük el, hanem az identitásunkat is. Mindaddig magyaroknak tartottuk és éreztük magunkat, dacára annak, hogy a politika egyre inkább arra felé sodródott, hogy bizonyítsa, mi nem vagyunk magyarok, de a hazai zsidóság kitartott a magyar identitása mellett. A magyar zsidóság egyetlen reménye Horthy Miklós volt.”- emlékezett a főrabbi. „A kormányzó úr nem hagyhatja, hogy a magyar a magyarral azt tegye, ami később történt. Ebben a hitben éltünk egészen 1944 nyaráig, amikor is elkezdődött a vidéki zsidóság deportálása. Akkor már nem voltunk magyarok, hanem zsidóknak, parazitáknak, élősködőknek, istengyilkosoknak neveztek bennünket. Ezt hallgattuk a rádióban éjjel-nappal. És ahogy a Stockholm-szindróma első fele arról szól, ha valaki ezt hallgatja állandóan, évekig, a végén el is hiszi. Ez volt a titka, hogy mint a vágóhídra a barmok, úgy vonult szótlanul a zsidóság akár a Dunához, vagy akár Auschwitzba.” Kardos Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy nem szabad megengedni, hogy a múltat meghamisítsák.
A koszorúzáson Lebovits Imre holokauszt túlélő is néhány gondolattal megemlékezett a nehéz múltról.
A megemlékezés után Horváth Csaba a zuglói fényképész, Kinski Imre és fia, Kiski Gábor botlatókövéhez is ellátogatott.
