Az Ilosvai Selymes tér a nyáron kísérleti jelleggel, három hónapra autómentes övezetté vált, az önkormányzat projektjével kapcsolatban Csikai Mária, a projekt megvalósítója nyilatkozott a Járókelő blognak.
Elmondása szerint a lezárás miatt kaptak pozitív és negatív visszajelzéseket is, de bíznak abban, hogy három hónap alatt az emberek megszokják a forgalmi rendet.
„Bízunk benne, hogy ez a majdnem három hónap, amíg a lezárás tart, elég lesz arra, hogy azok, akik itt élnek, megszokják, hogy arrébb kell menni az autóval pár száz métert, vagy nem pont onnan kell megközelíteni a területet, ahonnan korábban, és megértik, hogy nem feltétlenül arra való egy park, hogy az autónkat a hűvös fák alatt tároljuk. Egy idős bácsi, aki itt lakik, fogalmazta meg nekem a legjobban, hogy lehet, hogy jár némi kellemetlenséggel ez eleinte, de majd megszokjuk, mert van miért, mert van egy cél” – fogalmazott.
Elmondása szerint további lépésként a zöldfelület növelését tűzték kicélul, mivel közben megjelent a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon belül egy pályázati lehetőség. Ennek segítségével a Rákos-patak környékén a lehetőségekhez mérten megpróbálnák a patak természetes voltát visszaadni, egy-egy öblöt szeretnénk kialakítani, ami lelassítja a vizet, ez pedig kedvez az élővilágnak és az ökoszisztéma kialakulásának.
Az interjú teljes terjedelmében a Járókelő Blog oldalán olvasható.