A kerület önkormányzatának dolgozói, és több zuglói civil szervezet is tanszerekkel segíti azokat a családokat, akiknek gondot jelent az iskolakezdés.
Horváth Csaba polgármester arra biztatja azokat, akik tehetik, hogy bevásárláskor egyel több füzetet, vagy bármilyen tanszert vásároljanak, és juttassák el valamelyik zuglói alapítványhoz, szervezethez. Az önkormányzat dolgozói is hozzájárulnak ahhoz, hogy megkönnyítsék egy-egy gyermek iskoláztatását. Az általuk összegyűjtött csomagot a Magyar Vöröskereszt Adományboltja és a TündérPakk Közhasznú Alapítvány között osztják szét.
A Bosnyák utcai Adománybolt szerdán, csütörtökön és pénteken 10-től 18 óráig várja a felajánlásokat, a szervezet pedig saját és pályázati forrásból is vásárol. Horváth Zsolt, a szociális ügyekért is felelős alpolgármester – csak úgy, mint a polgármester – magánszemélyként és politikusként is támogatja a hátrányos helyzetű családok tanévkezdését, ezért szerinte kiemelten fontos, hogy aki csak megteheti, segítsen.
A TündérPakk Közhasznú Alapítvány Tündérlakjába (Nagy Lajos király útja 72.) kedden 9-től 13 óráig, csütörtökön 12-től 16 óráig adható le felajánlás.
Az Anyák az Anyákért Alapítvány adományokat átvevő napja szeptember 12. (Lengyel utca 28.), aki előbb szeretne segíteni, az szervezet Magnet Banknál vezetett 16200120-18534991-es számlaszámra utalhat, a közlemény: Tanévkezdet 2023.
A Segítséggel Jó Szívvel Közhasznú Alapítvány hétköznapokon 9-től 14 óráig az Erzsébet királyné útja 89. 1/8. szám alatt várja az tanszereket, azonban igény esetén más időpontban is leadható az adomány. Egyeztetni a 0620 321 0006-os telefonszámon lehet.
Horváth Csaba felhívta a nehéz helyzetben lévő családok figyelmét, hogy október 31-ig igényelhetik a tanévkezdési támogatást, amelynek összegét 10 ezer forintra emelte a képviselő-testület. Növekedett a jövedelemhatár is, egy főre jutó nettó 110 ezer forintig kérhető. A nyomtatvány letölthető a zuglo.hu oldalról, vagy papír alapon beszerezhető a Bácskai úti ügyfélszolgálati irodában. Személyesen benyújtani az irodában lehet, a postacím 1145, Pétervárad utca 2.,továbbá ügyfélkapun keresztül is fogadják a kérelmeket, amelyeket augusztus 1. és október 31. között kell eljuttatni.