„Ez a világ akkor lesz jobb hely, ha azért mindannyian közösen dolgozunk és az elfogadás útjára tudunk lépni” – mondta Rózsa András polgármester az Esélyegyenlőségi Fesztiválon, ahol átadták az idei Esélyegyenlőségi díjat is. A rendezvény fókuszába ebben az évben az autizmussal élők kerültek.
Rózsa András polgármester köszöntőjében azt mondta, az Esélyegyenlőségi Fesztivál egyik célja, hogy a világból egy jobb, szebb helyet csináljon. Az elfogadáshoz pedig a megismerésen és a megértésen keresztül vezet az út, és nekünk minden egyes lépést meg kell tennünk akkor is, ha nehéz, akkor is, ha időnként belefáradunk” – szögezte le a kerület vezetője, aki beszéde után csokorral köszöntötte Sommer Katalint, a kerület díszpolgárát, aki a XIII. kerületben Esélyegyenlőségi díjat kapott.
A területért felelős alpolgármester, Kinisch Andrea beszédében úgy fogalmazott, a közösség ereje abban rejlik, hogy mennyire tudja támogatni és elfogadni egymást attól függetlenül, hogy valaki autizmussal, Down-szindrómával, shunt-tel vagy bármilyen más eltérő fejlődéssel, fogyatékkal él. Kifejtette azt is, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy szégyenkezés és félelem nélkül önazonos legyen.
A rendezvényen szintén felszólaló Hadházy Ákos országgyűlési képviselő szerint a nap a különleges és csodálatos emberekről és a róluk gondoskodókról szól.
Az idei program fő témája az autizmus volt. Nagyné Szakáll Györgyi a Zuglói Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény igazgatója és Pápai Ildikó, autizmusban érintett gyerek édesanyja osztották meg tapasztalataikat. Pápai Ildikó elmondta, a diagnózis után más szülőktől kaptak információkat, az integráció, szegregáció kapcsán pedig rámutatott, szerinte az lenne az optimális, ha a beteg és ép gyerekek egy olyan iskolába járhatnának, ahol odafigyelnek az egyéni szükségletekre.
Az intézmény mindennapjairól az igazgató azt mondta, az iskolában a biztonság, a kiszámíthatóság, a rendszer a legfontosabb és nagyon oda kell figyelni egy-egy diák igényére. Fontos az is, hogy a gyerekeknek mindig magyarázzák el, hogy bizonyos helyzetekben mi fog történni, mi várható.
A jelenlévők a május végén induló plakátkampányt is megismerhették. Adler Katalin, a Zuglói Közbiztonsági non-profit Kft. prevenciós koordinátora arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a pár évvel ezelőtt elindult Erősebb NEM kampány folytatása lesz. Akkor a férfiak álltak ki a bántalmazás ellen, most nők hívják fel a figyelmet arra a speciális kézmozdulatra, amellyel jelezhetik, hogy segítségre van szükségük. „A behajtott hüvelykujjra rácsukjuk a többi négyet és többször megismételjük a mozdulatot” – magyarázta a szakember, aki rámutatott, fontos, hogy az áldozatok és a lakossági is ismerje a jelet, hiszen csak így lehet segítséget kérni és segítséget nyújtani.
Az idei Esélyegyenlőségi díjakat Rózsa András, Kinisch Andrea és Hevér László György alpolgármester adta át. Az egyéni elismerést Somogyi Tímea, a Családcentrum Alapítvány családterapeutája, gyógypedagógus, logopédus érdemelte ki, a szervezeteknek szóló díjat a Segítséggel Jó Szívvel Közhasznú Alapítvány kapta, amit annak vezetője, Nagy Tímea vett át.
A színpadi programok sorát a Mozgásjavító EGYMI diákjai nyitották, akik énekekkel, versekkel kápráztatták el a közönséget. Osztatlan sikert aratott a Vakok Iskolájának csoportja, a Jelnyelvi Kórus és a Nemadomfel Együttes is.
Számos érzékenyítő beszélgetés, Ability pálya, színpadi produkciók is várták az érdeklődőket az Örs vezér terén, ahol a két műsorvezető, Jaksity Kata és Szinetár Dóra rövid beszélgetésével kezdődött az Esélyegyenlőségi Fesztivál. A Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő hangsúlyozta, mindannyian értékesek, ugyanakkor mindannyian problémásak is vagyunk, szerinte relatív, hogy valaki teljes értékű-e. Azt javasolta a közönségnek, bátran kérdezzenek azoktól, akikről úgy gondolják, mások mint ők.
A hagyományokhoz hűen a szervezők érzékenyítő, ismeretterjesztő beszélgetésekkel is készültek. A Shunt-ös Életek Alapítvány vezetője, Seimsieder Rózsa kislányával a színpadon mesélt a tapasztalataikról, hiszen kevesen ismerik azt az apró eszközt, ami a felesleges agyvizet vezeti el, így szabadítja meg az agyat a nyomástól.
Ebben az évben is sokan járták végig az ability pályát, a nap végén pedig sorsoláson vehettek részt. Az idei Esélyegyenlőségi Fesztiválon, amin mások mellett részt vett Lepsényi László és Tóth Attila önkormányzati képviselő is, Szinetár Dóra koncertje zárta.
Az eseményen pedig útjára indult az Utcafórum, ahol a zuglóiak személyesen beszélhetnek a kerület vezetőjével. Rózsa András és Kinisch Andrea várta az érdeklődőket. Beszámolójuk szerint illegális lakásfoglalás miatt, lakáspályázattal kapcsolatban, a magas fű, a közterületen elhagyott autók okán keresték őket elsősorban. A polgármester utóbbival kapcsolatban jelezte: a közterületi rendelet-szigorítása várható.