A 2024-es esztendő első köztéri fogadóóráját tartotta a kerület vezetése. Horváth Csaba polgármester elmondta, az idei évben is folytatni kívánják az immár több mint három éves gyakorlatot, azaz havonta több alkalommal is találkozni szeretnének a kerületi emberekkel, hogy meghallgathassák az ő észrevételeiket, és személyesen, kötetlen formában beszélhessék meg az őket érdeklő problémákat.
A január 20-i első esemény helyszíne a kerület egyik legfrekventáltabb pontja, a Bosnyák téri piac bejárata volt, ahol hétvége lévén ismét rengetegen voltak.
„Ma is sok problémával kerestek meg engem – mondta Horváth Csaba polgármester -, ezek egy része magánjellegű észrevétel volt, de a kerülettel kapcsolatban is kaptam, kaptunk jelzéseket.”
Volt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a kerületi fák lombkoronája sokfelé igazítást kíván, amit most, a lombmentes időszakban könnyebben el lehetne végezni, mások az utak állapotára hívták fel a figyelmet, illetve volt, aki a Kerékgyártó utcába szeretett volna ABC-t létesíteni, mondván azon a környéken hiánya van az élelmiszerboltoknak. Illetve a 4-es metró meghosszabbításának kérdése is felmerült, amit csak felerősített, hogy a hírek szerint a kormány Rákosrendezőn egy újabb giga beruházásra készül. A legtöbb embert azonban
érthető módon a piac sorsa és jövője foglalkoztatta.
„A piac meg fog maradni, erre ígéretet kaptunk. A csarnokot előbb-utóbb fel kell újítani, erre a fővárosnak kell majd megtalálnia a forrást, a hétvégi piacot pedig az önkormányzattal való egyeztetések eredményeképpen a beruházó biztosítani kívánja, és ígérete szerint már a Bosnyák utca felújítását is a majdani piachoz fogja igazítani.”