Östör Ágota Játék című kiállításával nyílt az őszi szezon a Zuglói Civil Házban. A művész, bár nem a kerületben él, alkotásai itt, az Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskolában készülnek.
A tárlatot Drexler Mónika, az intézmény igazgatója nyitotta meg, aki elmondta, a keramikusra már családtagként tekint az iskola közössége. Szerinte M. Östör Ágota inspirációt és örömet hoz azoknak, akik közel kerülnek hozzá, alkotásai pedig az agyaggal való mély, érzékeny párbeszéd eredményeként jönnek létre.
Östör Ágota lapunknak elmondta, úgy véli, mindenkinek szüksége van énidőre, vagyis arra, hogy egy héten háromszor, de legalább egyszer elfelejtse a világot és alkosson a két kezével.
A megnyitó zenével ért véget, a Torzonborz duó, Horváth János és Szűrös Ferenc játszott. A Játék című kiállítás október elejéig ingyenesen látogatható.