Az Ond vezér sétány pihenőparki burkolatának rekonstrukciója, a Zsivora park parkolási felületének bővítése, az Ond vezér úti parkolósávok felfestése, a lehullott falevelek elszállításának problémája került egyebek mellett a középpontba a polgármesteri-képviselői körzetbejáráson. Rózsa András, Zugló polgármestere, Hevér László György alpolgármester, Rákosfalva önkormányzati képviselője és Baranyai Zsolt a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. műszaki igazgatója közösen keresték a megoldás lehetőségeit az említett területeken.
Az Ond vezér sétány pihenőpark területén, ahol a pingpongasztalok állnak, a burkolat balesetveszélyes. Hevér alpolgármester kérésére hamarosan megindulnak a felújítási munkálatok, hiszen, ahogy fogalmazott, helyi szinten ez jelenti az egyik legnagyobb problémát.
„Térburkolat és a közösségi tér rehabilitációja valósul itt meg a közeljövőben”- tájékoztatta lapunkat Baranyai Zsolt, műszaki igazgató. „A szerződés aláírási folyamatában vagyunk a kivitelezővel. Amint ez megtörténik – várhatóan egy-két héten belül-, a munkaterületet átadjuk, és a tavaszi ütemmel a kivitelező elkezdheti a munkákat, melyek új térburkolat kialakítására, térrehabilitációra vonatkoznak. A most meglévő pingpongasztalokat eltávolítják, helyette kettő vadonatúj, funkciójának megfelelő, korszerű pingpongasztalt helyeznek el a téren.”
A terület mellett lévő sportpálya, a helyiek által „Kisdühöngőnek” ismert, elkerített rész jelenlegi kerítését, a focilabda neki rúgásakor nagy hangot adó acélrácsot zajcsillapító szerkezeti kialakítású kerítésre cseréljük.
A Zsivora park felé haladva Vasvári Edith, környékbeli lakos, aki évtizedek óta ápolja a szemet gyönyörködtető Ond vezér útja melletti keretet, egy, a területhez közeli öntözőcsap kialakítását kérte. A Zsivora parkhoz érve a délutáni órákban már a zöld felületen parkoltak az autók, Hevér képviselő kiemelte, hogy itt a parkolás évek óta megoldatlan probléma.
„Nyolc éve kérem a helyzet orvoslását. A kérésemre zárták le a Micimackó Játszótér közelében lévő zöld felületet pollerek kihelyezésével, mert volt, aki közvetlenül a játszótér kerítéséhez parkolt.” – magyarázta az alpolgármester.
„2017-18-ban a régi pingpongasztalok helyén, egy lebetonozott részen sikerült területet felszabadítani, de ma már ez sem elég. Az itt lakók a zöld felületeken parkolnak. A lezárás előtt előfordult, hogy a Micimackó Játszótér mellett 40-50 darab autót számoltam meg. Este hét körül pedig a hazaérkező emberek keresik a parkolókat. Végighajtanak a zöldfelületen, át a sáron, amit felhordanak a járdára, csúszásveszélyt okozva. A megoldást egy 44+1 parkoló kialakítása hozhatja majd meg”- a tervek készítése, az egyeztetés már elindult, tájékoztatta lapunkat Hevér László György. Felhívta a figyelmet és megoldási lehetőséget kért a szemétszállítás idején a guberálók tevékenységének megakadályozására, mely a szemét szétszórását eredményezi.
Szó esett a Micimackó Játszótér kopott tábláinak cseréjéről és a játszótér éjszakai zárhatóságáról is.
Rózsa András polgármester a körzetbejárás lezárásaként fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nemcsak az eredményekről, hanem a hibákról is érdemes beszélni.
„A télen lehullott, összegyűjtött falevelek elszállítását nem sikerült határidőre teljesíteni, a héten kettőzött erővel fogják összeszedni a Zuglói Zrt. munkatársai ezeket a kupacokat. Azért is fontos, mert most elindul a fűnyírás is. Ez a két munka összeért.
Legközelebb jobban sikerül”- mondta a polgármester. Felhívta a lakosság figyelmet, hogy ne álljanak a zöld felületekre, mert az büntetéssel jár.
„Lakossági kérésre megfontoljuk, hogy felfessük az Ond vezér útja parkolóiban a parkolósávokat. Az a tapasztalat, ha nincs felfestve, akkor parkolóhelyet veszítünk, egy hosszabb sávon minimum egy, de két autó még biztosan elférne. Megkerestek még a környék üzlettulajdonosai azzal, hogy az áruszállításhoz, pakoláshoz alakítsunk ki parkolóhelyeket, mások pedig több mozgássérült parkolót szeretnének.”
A polgármester hozzátette, hogy a házak oldalán lévő graffitik eltávolítása – lemosása vagy lefestése – is elindul a közeljövőben.
Hevér László György összefoglalva a körzetbejárást jónak tartotta, hogy a polgármester a kerületben él, és jelen van a felmerülő problémák felmérésénél.
„A magam részéről nemcsak mint alpolgármester és az egyéni választókörzet képviselője, hanem mint választó is nagyon jónak tartom, hogy „gyors reagálású” polgármesterünk van. Ha valahol felmerül egy probléma, ott ad hoc meg tud jelenni, meg tudjuk beszélni a problémákat és segít a megoldásban. Ezt én nagyon köszönöm, mert úgy látom, hogy így tudunk majd egyről a kettőre jutni.”