Nyolcvan árus kínálta a portékáját a Tavaszváró bolhapiacon. A programra megtelt a Zuglói Civil Ház,
óriási volt a nyüzsgés.
Dísztárgyak, ruhák, plüssök, poharak, bögrék, könyvek, szépségápolási termékek, játékok lábbelik,
táskák, bizsuk, napszemüvegek közül válogathattak az érdeklődők. Viola képkeretet szeretett volna
venni, azt ugyan nem talált, de mesekönyvet a kisfiának igen, és alapanyagot is vásárolt a közös
kézműveskedéshez. – Fehéragyag a minta, ezeket fogjuk otthon kifesteni. Még sosem voltam itt a
bolhapiacon, de biztos, hogy jövök még – fogalmazott a fiatal édesanya.
Az árusok közül sokan visszajárnak, rengetegen megszerették a programot, ami szerintük
kikapcsolódás is. Kovács Mihályné azt mondta, tavaly az összes bolhapiacra összeszedte a portékáját
otthonról. – Elhozzuk a sok fölösleges dolgot, pár száz forintért adjuk, közben jól érezzük magunkat
és egy kis kiegészítésünk is van a nyugdíjhoz – magyarázta.
A következő bolhapiac még a nyári szünet előtt, júniusban lesz. Regisztrálni a bolhapiac@zuglo.hu e-
mail címen lehet. Akinek nincs mail címe, a Zuglói Civil Házban segítenek neki.