Csillogó díszek, gömbök, angyalkák, girlandok, füzérek díszítik a Füredi játszótér melletti fát, amelyet Rákosvalva legszebb fenyőfájának választottak. A karácsonyfává avanzsált fenyőt két iskola diákjai és a környéken élők díszítették fel.
Közben meleg teát ittak, pogácsát, süteményeket majszoltak, a hamisítatlan ünnepi hangulatot pedig a karácsonyi dallamok alapozták meg. Illés-Sasvári Hunor és barátai a Neumannból érkeztek – Hunor egy egeres díszt akasztott a fára, mint mondta, nagyon jó ötletnek tartja a programot, hiszen amellett hogy szépít, közösséget is épít.
Sokacz Anikó, a körzet önkormányzati képviselője szavazást hirdetett, a környéken élők pedig a játszótér melletti fa mellett tették le voksukat. „ Nagyon jó érzés hogy ilyen sokan eljöttek, hiszen a közösségépítés volt a cél és az, hogy pozitív gondolkodást helyezzük előtérbe – fogalmazott a képviselő, aki bár első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal szervezte meg a programot.
Az eseményen részt vett Hajdu Flórián alpolgármester is, aki saját díszekkel érkezett az eseményre, de a díszítésből is kivette a részét.