Gyászol a zuglói sport

Hosszantartó súlyos betegségben, 69 esztendős korában elhunyt Udvarhelyi Gábor MOB-Érdemérmes vívó mesteredző, a magyar vívóválogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Udvarhelyi Gábor öttusázóként kezdte sportpályafutását, és csak 21 éves korában váltott át vívásra. Fiatalon, már 25 évesen edzősködni kezdett. 1978-ban indította első gyerekcsoportját az MTK-ban. Abban a klubban, amely egész életében a második otthona volt. A zuglói vívótermet csak akkor hagyta el, amikor szövetségi kapitánnyá nevezték ki.(De, mivel a magyar vívóválogatott központi edzőterme is Zuglóban, az Istvánmezei úton található, így a kerületet sosem hagyta el.)

Az MTK-ban olyan vívók pályafutását indította el, mint az olimpiai érmes Mincza Ildikó és Kovács Iván. Később tanítványa volt, sőt az ő irányításával nyerte első olimpiai aranyérmét Nagy Tímea, de edzett nála Imre Géza, Kulcsár Krisztián, Hormay Adrienn és Rédli András is. Versenyzői számtalan érmet szereztek az olimpiákon, a világ- és Európa-bajnokságokon. 1989 óta már vezetőedzőként a férfi párbajtőr-válogatott mellett dolgozott, így nagy szerepe volt a csapat 2001-es és 2013-as világbajnoki címében. 2014-től már szövetségi kapitányként végezte a munkáját. Ekkortól pedig már nemcsak egy fegyvernemért, hanem az összesért – a párbajtőrért, a kardért és a tőrért – is ő felelt. Neki köszönhető, hogy Budapest 2019-ben egy sikeres világbajnokságot rendezett.

Összesen hat olimpián dolgozott a magyar csapat edzőjeként, és ment volna a hetedikre is, ám 2021-ben már orvosi javaslatra nem lehetett ott a tokiói olimpián. A japán fővárosban az a Boczkó Gábor helyettesítette őt, aki az olimpiát követően a szövetségi kapitányi feladatokat is átvette tőle. Udvarhelyi Gábor mesterként, fegyvernemi vezetőedzőként, klubvezetőként és szövetségi kapitányként is évtizedek óta meghatározó alakja volt a magyar vívósportnak. A zuglói szakember az előző ciklusban a MOB Sportszakmai Bizottságának is tagja volt.

Azt az eredményes nevelőmunkát folytatta, amit példaképe és tanítója, majd apósa, Szőcs Bertalan a hetvenes évek elején Zuglóban megkezdett. Halálával egy rendkívül fontos szakembert veszített a zuglói sportélet.

Ajánlott Cikkek

Következő cikk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Welcome Back!

Login to your account below

Retrieve your password

Please enter your username or email address to reset your password.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.

Add New Playlist

Are you sure want to unlock this post?
Unlock left : 0
Are you sure want to cancel subscription?
Megszakítás