A nagy meleg sem tántorította el a zuglóiakat attól, hogy részt vegyenek a jótékonysági Gasztrofesztiválon, ami családi- és sportnap is volt egyben. Több mint 30 csapat bográcsában rotyogott az étel, fantasztikus illatok lengték be a Mogyoródi úti Sportpályát.
Csak úgy, mint az előző években 1000 forintos kóstolójegyből összegyűlt összeget a Bethesda Gyermekkórház kapta, valamint idén 500 forintos tombola vásárlásával is támogathatták az intézményt a sportpályára látogatók. Bencze János, a kórház diakóniai igazgatója elmondta, az adományt mindig a kórház fejlesztésére fordítják, a tervek szerint most orvosi műszereket vásárolnak. Most a sürgősségi osztályuk felújítása zajlik, amihez minden támogatás jól jön.
Mint szinte minden önkormányzati rendezvényen, most is kitelepültek a Zuglói Egészségfejlesztési Iroda munkatársai, akik különböző szűréseket végeztek, tanácsokat adtak az érdeklődőknek. A különböző fellépők pedig egymást váltották: volt capoeira bemutató, fellépett az Alfadance Táncsport, óriási hangulatot varázsolt az ABBA Show, Kis Balázs bűvészműsora elkáprázatta a nézőket.
Jókedvből sem volt hiány – akik nem főztek, azokat színpadi programok szórakoztatták, és különböző ingyenes sportolási lehetőségek várták a kicsiket és nagyokat az esemény szervezői, a Zuglói Sport és Rendezvényszervező Kft. munkatársai. Egyebek mellett buborékfoci, céllövölde, lézerharc, óriás akadálypálya, minigolf, reflex játékok, vr-stand közül válogathattak az érdeklődők.
Hantó Szabolcs kisfiával érkezett a fesztiválra, azt mondja, bár nagy a hőség, jól érzik magukat. Mint mondta, jók a programok, kisfiának, Zsombornak az ugrálóvár, a minigolf, és a buborékfoci tetszett a legjobban. „Itt is ebédelünk, hogy támogassuk a gyermekkórházat. A családból már több gyerek is volt bent, a feleségemmel egészségügyi képzésen voltunk a kórházban” – magyarázta a fiatal apuka, aki szerint fantasztikus munkát végeznek az intézményben.
Horváth Csaba polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, igaz lehet az a mondás, hogy a magyarok szívéhez a gyomrukon vezet az út, de az is jól látható, hogy a lelkükhöz is ezen a csatornán keresztül lehet eljutni. Horváth Zsolt alpolgármester pedig rámutatott, a főzés mellett a gyerekeké, a családoké a főszerep, a program népszerűségét pedig jól mutatja, a csapatok száma.
Idén 34, barátokból, munkatársakból álló csapat gondolta úgy, hogy megmutatja főzőtudományát. A Boszorkánykonyhában három boszi kavargatta az 50 adag, lecsós alapú, sok fokhagymával és szeretettel készült csirkepaprikást. Az Előjátékot kizárólag Zuglóban dolgozó autószerelők alkották. Szóvivőjük, Drazsé szerint ők készítik a legjobb erdei gombás muflonragut földialma gombóccal. Az mondta, a hagymára már a párolt muflonhúst tesznek, majd előre karamellizát zöldségeket, a legvégén pedig krumpli gombóc kerül bele.
A Bethesda Crew csapatát Tajti István, a gyermekkórház konyhájának vezetője irányította. A négyfős társaságnál füstös lecsós borjúragu készült káposztás-krumplis pacsával. „Az a különlegessége, hogy skót whiskey is van benne és spanyol fűszerpaprika. A raguhoz pedig tradicionális nudlitésztát sütünk ki bő olajban, ez a pacsa”.
A Horváth Csaba polgármester, Horváth Zsolt alpolgármester, Galgóczi Gábor A kert bisztró, Debreczeni Zoltán a Szaletly Vendéglő, Kocsis Krisztián a Kiscsibe reggeliző és étterem séfjeiből álló zsűri idén sem volt egyszerű helyzetben.
Döntésük értelmében a levesek közül a Barátok Bt. vadragulevese nyert, az egytálételek között a Bethesda Crew borjúragu füstös lecsóban készült káposztás-krumplis pacsával lett a legfinomabb, az innovatív ételek kategóriában pedig a Kilépő Kör marseillei hallevese diadalmaskodott. A közönség kedvence a betesdások által főzött étel lett – a csapat 209 kóstolójegyet kapott.
Az eredményhirdetés után Hősök koncerttel és tombolahúzással ért véget a program.
Leves kategória
vadraguleves (Barátok Bt.)
muflon raguleves erdei gombákkal, földialma gombóccal (Előjáték)
tárkonyos raguleves (AranyGaluska)
Egytálétel kategória
borjúragu füstös lecsóban készült káposztás-krumplis pacsával (Bethesda Crew)
szabolcsi töltött káposzta (Zuglói Ruszinok)
szabolcsi csülkös babos káposzta (Wbogar)
innovatív étel kategória
bauillabaisse (marsaillei halleves) (Kilépő Kör)
zuglói csalapinta (LMP Zugló)
Vöröslencse dahl (Dhalban mondom el)
A közönségkedvenc
Bethesda Crew (borjúragu füstös lecsóban készült káposztás-krumplis pacsával) 211 kóskolójegy
Előjáték (muflon raguleves erdei gombákkal) 78 kóskolójegy
Szikita Stars (lencsegulyás) 61 kósolójegy
Borjúragu füstös lecsóban, káposztás-krumplis pacsával
Előzmények:
Alapvetően, egy olyan ételkülönlegességben gondolkodtam, amely egyszersmind hagyományőrző, másrészt van benne néhány váratlan megoldás, és izgalmas lehet a gasztrofesztivál közönsége számára.
Ki szerettem volna domborítani az erősségeinket és ezt megmutatni az ételünk képében. Már a jelentkezés idején tudtam, hogy a szezonalitás és szülőföldünk gazdag színei és ízei fogják meghatározni azt a művet, amely végül a „Borjúragu füstös lecsóban, káposztás-krumplis pacsával munkacímet kapta.
A recept:
Az étel komplex, sok különböző technológia ötvöződik benne, három meghatározó rész alkotja.
Először elkészítjük a csontlevest egy olyan csavarral, hogy a húsos marhacsontot először megsütjük a 180 fokos sütőben, így tesszük fel főni a szokásos módon. Ez egy hosszabb időt igénybe vehet. Erre a csontlevesre majd a borjúhús főzése közben lesz szükségünk. Amíg a marha csontokból és zöldségekből kinyerjük az értékes ízeket, addig elkészítjük a lecsókrémet.
A lecsókrém: Füstölt csemegeszalonna zsírján, hagyományos módon lecsót készítünk, de az általánosságban használt nyersanyagokon kívül kápia paprikát is felhasználunk. A fokhagymát úgy adjuk a lecsónkhoz, hogy az egész fokhagyma gerezdeket fóliába csomagolva, enyhén sózva megsütjük a sütőben. Így a fokhagyma sült zamatát nyerjük ki, amely gondoskodik róla, hogy ne a szokványos ízeket érjük el. Ha kellőképpen „összeestek” a nyersanyagok, és az ízeket is beállítottuk, a lecsó tetejére füstölt csemege fűszerpaprikát és csemege fűszerpaprikát hintünk, amely tökéletesen (a legjobban), oldódik a füstölt szalonna zsírjában. A lecsót, miután elkészült, botmixerrel krémesre dolgozzuk, majd szűrőn áttörjük. Egy szép, piros, füstös lecsókrémet kapunk.
A borjúhús: A borjúcombot 1,5 cm-es darabokra összekockázzuk, majd bedörzsöljük a fűszerekkel, kevés olajjal. Finomra vágott vöröshagymán szakaszosan pirítjuk/pároljuk, fokhagyma hozzáadásával, mintha egy pörköltöt készítenénk. Ha már a kellő puhaságot elértük, akkor felöntjük a csontlevessel, majd hozzáadjuk az elkészített lecsókrémet. A további füstösséget egy kevés minőségi skót whiskyvel (pl. Bowmore), egy kis spanyol füstölt fűszerpaprika hozzáadásával és egy csipet füstölt chili paprikával tehetjük gazdagabbá.
A káposztás-krumplis pacsa: A megtisztított krumplit felkockázzuk és sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, áttörjük és egy kevés sóval ízesítjük. Ha a burgonya már nem forró, beletesszük a tojásokat és a sült sertészsírt. Összekeverjük és hozzáadjuk a lisztet, belemorzsoljuk az élesztőt. A kész pacsatésztát átdolgozzuk, 10 dkg-os darabokra szedjük, először kis gombócokat sodrunk, majd kissé ellapítva, kiolajozott tepsire tesszük. Egy éjszakára hűtőszekrénybe tesszük.
A tésztát felhasználás előtt kb. fél órával kivesszük a hűtőből. A kezünkkel kb. egy cm vékonyra nyújtjuk, és forró, de nem lobogó (közepes) olajban aranybarnára sütjük mindkét oldalán. Lecsepegtetjük, az elkészített káposztát a tetejére halmozzuk, amely elkészítése alább olvasható:
A káposztát lereszeljük. Kevés zsiradékon a cukor kétharmadát megkaramellizáljuk, a káposztát rátesszük, alaposan elkeverjük. Pároljuk, s pirítjuk, sóval és borssal ízesítjük. Ha a káposzta szépen lepirult és megkapta a barnás színt, a cukor másik felét is rátesszük.
Hozzávalók a raguhoz (10 főre):
marhacsont: 1 kg
sárgarépa: 3 db
zeller: 1 közepes
petrezselyemgyökér: 2 db
vöröshagyma: 0,3 kg+ 1 kg a raguhoz
fokhagyma, só, bors, egész fekete bors (csontleveshez), fűszerpaprika, füstölt fűszerpaprika (spanyol), fűszerkömény: ízlés szerint, egy csipetnyi füstölt chili paprika, néhány egész babérlevél
paprika: 0,5 kg
kápia paprika: 0,5 kg
paradicsom: 0,5 kg
füstölt szalonna: 0,2 kg
1 dl skót whisky
borjúcomb 2,5 kg
grill fűszerkeverék
Hozzávalók a pacsához (10 főre):
1 kg burgonya
3 tojás
1,5 dl sült sertészsír
50 dkg finomliszt
0,5 dkg élesztő
A sütéshez kb. 3 dl étolaj
fejes káposzta
só, őrölt fekete bors, cukor: ízlés szerint