Az Ilosvai Selymes tér neve 1928-ban került címlapra, amikor egy fiatalembert munkából hazafelé menet megtámadott egy bika a téren. Hogyan került a bika a térre, és mi mindennek adott helyet a történelem során az Alsórákoshoz tartozó terület, erről tartott egy izgalmas séta nélküli helytörténeti sétát Majkó Zsuzsanna, a Samodai József Zuglói Helytörténeti Műhely vezetője a térre szép számmal érkező érdeklődőknek.
Majkó Zsuzsanna azzal kezdte, hogy ugyan helytörténeti séta formában volt meghirdetve az esemény, de történeti okok miatt ezen a területen nincsenek műemlékek, nem nagyon van mit megmutatni. A találkozási ponton a sportlétesítményeknek helyet adó térrész emléktáblája őrzi a törtélem egyetlen nyomát, mely az úttörőmozgalom megalakulásának harmincadik évfordulóján, 1976-ban helyeztek el.
Alsórákos az a része Zuglónak, amellyel a legkevesebbet foglalkozott a helytörténeti szakirodalom – mondta Majkó Zsuzsa. Ahogy kifejtette, ennek egyik oka, hogy egészen 1945-ig az Ilosvai tér és Alsórákos területének nagy része rét és kaszáló volt, amelyet az akkor még szélesebb, lassú folyású Rákos-patak táplált.
Rengeteg állattartó lakott a környéken, itt főleg marhatartók éltek. A milimárik, vagyis a tejesasszonyok innen vitték a piacra az általuk előállított tejtermékeket a friss tejjel együtt- mesélte Majkó Zsuzsanna, aki még azt is elmondta, hogy a feljegyzések szerint a török megszállás óta, a XVI-XVII. századtól kaszáltak és legeltettek ezen a területen.
Az Ilosvai tér nem gyakran került az újságok címlapjára – tette hozzá a szakértő-, de 1928-ban minden fővárosi lap a címlapon említette. Ugyanis egy Angyalföldön dolgozó munkásember a Telepes utcába tartott haza az éjszakai műszak után. Átvágott az Ilosvai téren, és ugyan látta, hogy ott tehenek szelíden legelésznek, de ahogy közelebb ért, kiderült, hogy van köztük egy bika is. A környező házakból kiszaladtak a gazdák, és valahogy megfékezték a bikát, de addigra a szerencsétlen fiatalembert már felöklelte, megtaposta az állat. Annyit lehet tudni, hogy a férfinek nyolc bordája tört el, a további sorsáról nem maradt fent adat, de remélhetően fölépült. Ez a kis színes történet azt igazolja, hogy ez még akkor is egy marhatartó vidék volt.
A közelben, az Erzsébet királyné útján rengeteg fiákeres élt, folytatta az ismertetőt a helytörténeti műhely vezetője. A 89-es számú ház 1892-ben épült, ennek kapubejárata még az eredeti formájában megvan, ezen keresztül egy fiáker gond nélkül befért.
Manapság a lakosság panaszkodik, hogy nem kaszálják a patak partján a füvet. 1944-ig nem az előljáróság fizetett azért, hogy valaki kaszáljon, hanem az úgynevezett fűkaszálási jogot egy vállalkozónak eladta. Az utolsó ilyen árverési hirdetményt 1944-ben írták ki az Ilosvai tér egyik parcellájára.
A Rákos-patak rengeteg megélhetési forrást biztosított az itt élő embereknek a XIX. századtól egészen 1945-ig. A beépítetlen városi tulajdonú kertekkel nem volt a fővárosnak semmilyen terve. A Nagy Lajos király útjától egészen az Öv utcáig nadrágszíj parcellákra osztották a területet, amit bérbe adtak. Csak a Rákospatak utca létezett, a keresztutcák még nem.
Kifejezetten kertészeti művelést a bolgárkertészek végeztek, akik itt Magyarországon csak bérbe vettek a területeket. Kifejezetten a Rákos-patak mellé települetek, mert ők fúrt kútból vették a vizet, mint a sváb kertészek, mivel azt a vizet hidegnek tartották. A patakból öntöztek egy speciális vízkiemelési szerkezettel, a bolgár kerékkel.
Manapság sokan felvetették, hogy a zöld területek öntözéséhez miért nem használható a Rákos-patak vize – tette fel a kérdést Majkó Zsuzsanna. 1870 óta nem lehet a Rákos-patakból csak úgy öntözni. Ha valaki a patak vizét bármilyen módon igénybe akarja venni, akkor 1870 óta a földesúri joggal rendelkező Fővárosnak kellett fizetnie valamilyen summát, így a bolgárkertészeknek is, nem lehetett csak úgy a patakot megcsapolni.
A Rákos-patak fűzfáinak megnyesésére, valamint a part agyagának kitermelésére is licitálhattak a kereskedők, termelők. A fűzfa ágai a kosárfonás alapanyagának szolgált, az agyagot pedig téglának használták fel. Sőt a jégvágás jogát is eladta a terület előljárója.
Amikor befagyott a patak, a vállalkozó vághatott jégtáblákat, amit a földbe vájt vermekben viszonylag hosszú ideig el tudott tárolni – avatott be egy újabb érdekességbe a szakértő. „Végig a Rákos-patak mentén, egészen Kőbánya határáig földbe vájt vermekben tartották a jeget. A XIX. század végén ilyen mennyiségű jégre a sörgyártásnak volt szüksége, abban az időben nem pasztőrözték a sört, a hűtéssel tudták megakadályozni, hogy ne buggyanjon meg az ital.”
Már 1938-ban, amikor még sem park, sem játszótér nem volt itt az Ilosvai téren, Budapest 12. legnagyobb terének számított a 38ezer négyzetméterével.
Rengeteg érdekességet sorsolt fel Majkó Zsuzsanna a Rákos-patakról, amelyben még halászni is lehetett. Persze a patak nem csak adott az embereknek, hanem többször elárasztotta a környéket, az 1941-es legnagyobb árvíz emlékét korabeli fotók is megőrizték.
Szóba került a Paskal utca és a Paskal strand névadója, a görög származású, jómódú, pékmester Paskál család, Feilwer Lipót, az első pesti zsidó származású lakatosmester, Koczó Pál földművelő és feltaláló is, aki a mezőgazdasági gépgyártásnak adott sok jó ötletet.
A környék rét-legelő besorolása a második világháború végéig működött. Az első világháború és Trianon után nagyon nagy volt a lakásínség, az elcsatolt területekről sok ember menekült az anyaországba, ennek hatására a kormány módosította az építési szabályzatot, itt Zuglóban a korábbi 300 négyszögöles telkeket 85 négyszögölnyire csökkentette, a földszintes épületekhez nem kellett mérnöki terv, egy egész iparág épült erre a döntésre.
Olyan rossz minőségűek voltak az ekkor felhúzott épületek, hogy mindet le kellett bontani.
„Zugló általában mostoha gyermeke volt a fővárosnak. Önálló előljárósága csak 1935-ben alakult, de még 1935-ben tele vannak a zuglóiak panasszal: a Rákos-patak parton nincs közvilágítás, szilárd burkolat. A csatorna csak 1938-ban lesz. A vízvezeték pedig azért hiányzik, mert ugyan kiépítették a Dorozsmai utcáig a vízvezetéket, de ott egy nadrágszíj parcella húzódott, ami báró Prónai családé volt, ők nem engedték át a telkükön a vízvezetéket. Hosszas tárgyalások után végül megegyeztek. Iskola sem volt itt a környéken. Szóval nagyon lassan és nagyon nehezen mozdult a főváros a zuglóiak kérésére”- tette hozzá Majkó Zsuzsanna.
Kisebb iparosok települtek erre a környékre.
Az Ilosvai tér 18-as szám alatt ugyan nincs már meg a ház, de Kondor Rezső vasredőny gyára állt itt. Az általa gyártott vasredőnyök a boltportálokat védtek. Ő egy jónevű iparos volt, de államosították 1948-ban, és utána még fővárosi redőnyjavító vállalatként működött még egy ideig.
1945 után Alsórákos mezőgazdasági jellege megszűnt, az itt élő embereket csak aszfaltparasztoknak hívták. Rengeteg lakótelep épült ekkor Zuglóban.
Az Ilosvai tér túloldalán épült óvodát és bölcsődét társadalmi összefogással, úgynevezett felajánlással építették, az egyiket 1959-ben, a másikat 1980-as években.
A tér parkosításra 1976-ig kellett várni, az úttörő mozgalom 30. évfordulójára készült el kvázi ajándékba adták a gyermekeknek.
Az eseményen részt vett Pécsi Diána önkormányzati képviselő.
„Nagyon örülök, hogy a környék helytörténetét bővebben megismerhettük. Tudom, hogy az utóbbi években ez a környék ebből a szempontból elhanyagolt volt. Azt is tudom, hogy Majkó Zsuzsanna nagyon sokat tett azért, hogy ezeket az információkat megszerezze. Nagyon köszönöm neki” – mondta el lapunknak Pécsi Diána, az egyéni választókörzet képviselője.
Csikai Mária, az önkormányzat pályázati osztályának projekt menedzsere a MIZUglónk szervezésében tartott helytörténeti sétát nagyon hasznosnak tartotta.
