A házasság világnapjának ünnepe, illetve az ebből kinőtt hét, ami idén február 11-én kezdődött, a házasság népszerűsítését szolgálja. Nagy Károly esperes atyát, a zuglói Rózsafüzér Királynéja Plébánia plébánosát és Suhajda Zoltán önismereti- és párkapcsolati trénert, a Családcentrum Alapítvány kurátorát kérdeztük ebben a témában.
Nagy Károly esperes atya, a zuglói Rózsafüzér Királynéja Plébánia plébánosa ötven éve foglalkozik jegyespárok felkészítésével.
„A házassági szertartás során négy komoly kérdés hangzik el külön a nőnek és a férfinek intézve az oltár előtt. „Megfontoltad-e Isten előtt a szándékodat, és szabad elhatározásból jöttél-e ide, hogy házasságot köss”?, „Ígéred, hogy tiszteled és szereted míg a halál el nem választ benneteket egymástól.” „Elfogadod-e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza a házasságotokat?” „Ígéred-e, hogy Krisztusnak és az ő egyházának törvényei szerint neveled őket.” E kérdések képezik az alapját a jegyespárok felkészítésének is” – sorolta fel az atya, melyek közül a legfontosabbnak a „megfontolást” tartotta, az egymás megismerését, és aztán természetesen a naponta megújítandó kölcsönös szeretetet, melynek alapja a következő mondat: „Kész vagyok a magam számára „meghalni”, veszíteni, a másik iránti szeretetből”.
Nagy Károly atya úgy látja, hogy manapság a válások száma megsokszorozódott, főleg a kellő felkészülés hiánya miatt, ami azt jelenti, hogy a „megfontoltad-e” kérdésben nem merültek el a házasok.
„Az összeköltözés, együttélés nem felkészülés, hanem önbecsapás… A krízis helyzetekre nem „gyógyító” megoldásokat keresnek a párok, hanem a kapcsolatból való kilépést választják. Pedig az Egyház is sok konkrét lelki segítséget tud adni, felkínálni. Az atya rendszeresen tart jegyesoktatást, ifjú pároknak és már gyakorló házasoknak is foglalkozásokat. A házasság nagyon komoly előkészületet igényel egyházi szempontból is” – magyarázta Károly atya.
„Ferenc pápa a közelmúltban kiadott dokumentuma, a Katekumenális felkészítés a házasságra is jelzi e téma fontosságát. Ugyanolyan komolyan kell felkészülni a házasságra, mint más hivatásra. Például, ha valaki pap, orvos vagy mérnök akar lenni, ahhoz is sok évig tanulni kell. A házasságra is sokéves felkészülés lenne szükséges, természetesen már ifjúkorban elkezdve, akár már párválasztás előtt is. A házasságot Isten találta ki, Isten tervében szerepel, a tervrajz őnála van. Ha valaki építkezni akar, akkor fontos, hogy a tervrajzot, vagyis a Biblia tanításait nézze és kövesse, ami a szeretet és megbocsátásban való állandó újrakezdésről szól, és éljen is ezek szerint.”-zárta gondolatait Károly atya.
Suhajda Zoltán önismereti- és párkapcsolati tréner, a Családcentrum Alapítvány kurátora elmondta, hogy tapasztalataik szerint a házasság érzelmileg mélyebb, erősebb elköteleződést jelent egymással, mint az élettársi kapcsolat.
„Már a polgári házassági szertartás kötelező válaszmondatai is egyfajta hidat építenek a házasulandók között, mely nemcsak összeköti a feleséget és a férjet, de érzelmi kapocsként is funkcionál, emellett iránytűként mutatja az utat közös életükben, megalapozza azt a közös nyelvet, mely segítségével az alapvető fogalmak ugyanazt jelentik a házasulandóknak” – magyarázta a kurátor. – „Ilyen például az egymás segítése, konszenzusra törekvés, konszenzus megteremtése, mert az egyéni utak a házasság után már közös útba fonódnak, amikor az „ÉN-vagyok”-ból már „MI-vagyunk” jön létre egyenrangú működésben.”
A szakember kiemelte, hogy érdemes tudatosan felismerni ennek az állomásait, amikor az egyéni szükségletek mellett megjelennek a házaspár közös szükségletei, melyeket a nyílt, őszinte kommunikációval tudnak egymással megbeszélni, egyeztetni, hogy az egyéni boldogságuk a munkájukban, hogyan egyeztethető össze a közös, házaspári kapcsolatukban, melyben mindketten a boldogságukat nem csak megőrizni, de továbbra is fenntartani szeretnék.
„A házasságkötéssel új család is születőben van, ahol a pár mindkét tagja hozza magával a saját, származási családja észrevétlen mintáit és begyakorlott működésmódját, ahol fogantatásuktól megtanulták a szeretetet, az elfogadást, a bizalmat, a felelősséget, a tiszteletet, és a másikra való odafigyelést. Elképzeléssel rendelkeznek arról, hogyan szeretnék majd nevelni a gyermekeiket, akik a jövő nemzedékünk.” – tette hozzá Suhajda Zoltán. – „A hozzánk párterápiára jelentkező házaspárok történeteiből idézve azt látjuk, hogy
életük egyik legboldogabb napjaként, erős lelki emlékként jelenik meg a házasságkötésük napja, amikor családjuk, barátaik, ismerőseik előtt, házassági esküt tesznek. Ha egyikük vagy mindketten úgy érzik, a hétköznapi taposómalomban kezdenek felőrlődni, erőforrásként jelenik meg számukra a házasságkötésük napja, hogy mennyire várták, készültek rá, mi történt az anyakönyvvezető előtt, mit fogadtak meg egymásnak. Ezek az emlékek arra késztetik őket, hogy megoldást keressenek, mert továbbra is együtt szeretnének maradni, így kérik szakemberek segítségét, ellenben az élettársi kapcsolattal, melyből sokkal könnyebben kilépnek, s úgy gondolják, hogy majd mással tartósabb lesz a kapcsolatuk, így másik párt keresnek. Ezt többször megismételve már egyrészt fárasztónak is mondják, illetve elmondásaikból halljuk, hogy elvesztették hitüket saját magukban és abban, hogy valaha is megtalálják a párjukat sorozatos csalódásaik következtében.”
A szakember hozzátette, hogy pácienseik származási családjából hozott mintái, szüleik tartós és boldog házassága, melyben a felek közösen keresték a megoldást a nehéz helyzetekben, erőt adott nekik, hogy még ha élettársi kapcsolatnak is indult egy együttjárás, ebből lehet boldog és kiegyensúlyozott házasság, ha mindketten egymást választva, kitartóan nap mint nap dolgoznak a párkapcsolati boldogságukért, egymáshoz szeretettel fordulnak, odafigyelnek egymásra, s mindketten jövőjüket is egymással képzelik el.
