Állami beruházásból megújult a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének székháza, a Hermina úti Sipeki-villa. A kormány összesen 3,5 milliárd forinttal támogatta a beruházást.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége már decemberben visszatérhetett ideiglenes lakhelyéről a Hermina úti otthonába, ám a felújított székház és a többfunkciós szolgáltatóház hivatalos megnyitójára csak február 20-án kerülhetett sor. Az eseményen részt vett többek között dr. Áder János, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, illetve Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója is.
Dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke azt mondta, a régi épület állapota már nagyon leromlott, ezért nagy szükség volt erre a felújításra, amelynek ötletét Áder János adta, aki 2018-ban a centenáriumi ünnepségük fővédnöke volt, és arra bíztatotta őket, hogy próbáljanak támogatókat találni. Hangsúlyozta, hogy a 106 éves szövetség a mai napig olyan szolgáltatásokat nyújt, amely segít a látássérült és vak emberek társadalomba való beintegrálásában.
A szervezet igyekezete hamar eredményre vezetett, mivel a kormány kiemelten fontosnak tartotta a Hermina úti épület felújítását, és előbb 3, majd még félmilliárd forinttal támogatta a beruházást, amelyet a koronavírus-járvány és az energiaválság is lelassított.
A beruházás során ketté választották a Sipeki-villát és a hetvenes években hozzáépített részt, illetve minden épületrész akadálymentes lett és a legkorszerűbb energetikai eszközökkel látták el.
A villaépületben elsősorban az irodák kaptak helyet, a hangoskönyvtárat a villa alagsorában alakították ki, míg a szolgáltatóházban készülnek a tankönyvek, itt található a segédeszköz bolt, a Braille-nyomda, az emeleten pedig a színházterem kapott helyet.
A Sipeki-villa 1905-ben Leichner Ödön tervei alapján épült, a megbízó dr. Sipeki Balázs Béla Zala megyei főispán volt. Az épületet 1947-ben vásárolta meg a budapesti vakok szövetsége. Miután a 60-as, 70-es években megalakultak a megyei szervezetek, a villa már túl kicsinek bizonyult, ezért az épület mögött egy új szárnyat építettek, melyet 1973-ban adtak át.