Lépcsőzés helyett csúszdázás, andalító bárzene, izgalmas jazz muzsika és klasszikus balettelőadás szórakoztatta egyebek mellett az utazóközönséget a hármas metró hét állomásán a Metro Fesztivál keretein belül.
Lassan egy hónapja, május 22-én fejeződött be a „kék” metró öt évig tartó felújítása. A főváros egyesítésének 150. évfordulóján méltó módon ünnepelheti meg a lakosság a felújított metrót a kétnapos Metro Fesztiválon, melynek szlogenje: „Menni jöttél, de maradni fogsz” .
A csúcsidőkben a programokat a Nagyvárad tér, a Corvin-negyed, a Kálvin tér, a Deák Ferenc tér, az Arany János utca, a Nyugati-pályaudvar és a Lehel tér megújult megállóiban tartották.
A Nagyvárad téren, a zene állomásán többek között a Jazzbois zenélt, a Corvin negyed standup állomása adott helyet a humornak, a Kálvin-téri aluljáróban helyezték el a játszóteret, ahova a felszínről akár csúszdán is le lehetett jutni. A Deák Ferenc téri fesztivál központban a RadioCafé élő rádióműsora, a Nemadomfel alapítvány kávézója és a gasztropont várta az érdeklődőket. Az Arany János utca színházállomásán a Baltazár Színházzal és a Momentán társulattal találkozhattak az utazók. A Nyugati-pályaudvar performansz állomásán többek között a balett és modern táncok elevenedtek meg a metróban. A Lehet tér nosztalgia állomásán a metrótörténeti kiállítást tekinthették meg, illetve bárzongoristák, mint Nyári Gyula vagy Oláh Zoltán játéka adott az utazáshoz zenei élményeket.