A következő szezontól a játékosként olimpiai bajnok Varga Dániel lesz a BVSC-Zugló férfi vízilabdacsapatának a vezetőedzője – jelentette be a klub a honlapján.
A BVSC-Zugló felnőtt férfi vízilabdacsapata kimagaslóan teljesít az OB I bajnokságban. A csapat ugyanis az alapszakasz befejezését követően második helyen áll a 2019-es BL-győztes FTC Telekom Waterpolo mögött. Kemény Kristóf együttese az Eurokupában is remekül szerepel, hisz novemberben hazai medencében a csoportjában az első helyen végzett, és továbbjutott. Ennek ellenére a zuglói klubnál már a jövőt tervezik, ennek része az edzőváltás is.
Varga Dániel attól az OSC-től érkezik majd, amely jelenleg a BVSC-Zugló egyik legfőbb riválisa. A megállapodás szerint a szakember ebben a szezonban még az OSC-t irányítja, de jövőre már a BVSC sikeréért fog küzdeni.
Varga Dániel játékosként az Újpest, a Vasas, a Rijeka, a Szolnok és a Ferencváros színeiben is játszott, majd 2018-as visszavonulása után edzőként elsőként az FTC utánpótlásában dolgozott, 2020-tól irányítja az OSC-t. A válogatottal a 2008-as pekingi olimpián és a 2013-as barcelonai vb-n is aranyérmet nyert.
Nem Varga Dániel az első olimpiai bajnok a BVSC-Zugló férfi vízilabdacsapatának kispadján. Korábban 2013-2017 között a szintén olimpiai bajnok Märcz Tamás irányította az együttest, akit hat éve Zuglóból neveztek ki szövetségi kapitánynak.