Leendő elsősök szülei négy olyan fiatallal beszélgethettek, akik Waldorf-iskolákat végzettekként meséltek a waldorfos életről, illetve arról, hogy waldorfos háttérrel hogyan boldogultak a továbbtanulásban, később pedig az életben. A Zuglói Waldorf Iskola bemutatkozó programsorozatának keretében a Bepillantó – Beszélgetés a pedagógiáról és a gyakorlatról című alkalomnak voltunk vendégei.
A beszélgetés kellemes légkörben, kötetlenül zajlott. A meghívott beszélgetőpartnerek mellett osztálytanítók, tanárok és a fenntartók képviselték az intézményt, így gyakorlatilag minden felmerülő kérdésre kimerítő és több szemszögből megvilágított választ kaphattak a szülők.
A legalapvetőbb kérdés az volt, hogy Waldorf-óvodából, – iskolából, -középiskolából kikerülve hogyan boldogulhat egy fiatal az életben. A háttérben az a kérdés húzódott meg, hogy vajon érezték-e hátrányát ennek a különleges szemléletű oktatásnak.
A különböző válaszokban összecsengett, hogy egyik fiatal sem érezte, hogy kevesebb lenne a tudásuk az állami iskolában végzett társaikhoz képest. Bár a tantárgyi követelményeket nem abban a ritmusban sajátították el, mint az állami intézményekben, de mire az érettségire és a felvételikre került sor, mindannyian jól teljesítettek. Úgy fogalmaztak, hogy mindenki arra tudott továbbmenni, amerre szeretett volna.
Egyikük most hatodéves orvostanhallgató, reméli, hogy hamarosan gyermekeket gyógyíthat, a másikuk földrajz tanár abban a gimnáziumban, ahol ő maga is tanult, a harmadik fiatalember a gasztronómia terén ért el sikereket, beutazta a fél világot, mert ő így érzi jól magát, a negyedik fiatalember pedig kommunikációs mesterszakot végez éppen. Mindenki a saját útját járja.
Mindannyian a Waldorf-iskola egyik nagyon fontos előnyének tartották az önismeretet, amire ebben az oktatási környezetben szert tettek, és amit azért értékelnek nagyra, mivel szerintük enélkül nem tud az ember teljes életet élni, nem tud jó döntéseket hozni, nem tudja megállni a helyét a társadalomban. A felgyorsult világban önismeret nélkül elvész az ember, vallotta egyikük.
A Waldorf oktatásnak is köszönhetően az életük részévé vált az, hogy érdeklődnek a körülöttük lévő világ iránt, természetes számukra, hogy kérdéseket tesznek fel, beszélgetéseket kezdeményeznek. Azt tapasztalták a más iskolákból érkezett társaikhoz képest, hogy ők talán jobban mernek kérdezni, kitartóbban kutatják a válaszokat (akár viták mentén is) és érdeklődően, elfogulatlan szándékkal fordulnak témák felé.
Amit még nagyon nagyra értékeltek, az a közösség, amiben felnőttek. Később segítette ez őket abban is, hogy saját közösséget hozzanak létre, miközben a régiekkel is sokszor szoros kapcsolatot ápolnak.
A leendő elsős osztálytanító – akinek két volt diákja is mesélt a waldorfos és a Waldorf utáni életéről – szintén kiemelte a közösség fontosságát, azt, hogy milyen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy egy gyermek megtalálja a helyét a közösségben.
Az osztálytanító elsőtől nyolcadikig viszi végig a gyermekeket, nagy odafigyeléssel, szeretettel, mindenkinek megadva az egyéni fejlődéséhez szükséges lelki, szellemi, fizikai támaszt. Ezek a Waldorf-rendszerben nemcsak szavak, hanem e pedagógia alapjai.
Kíváncsiak voltak a szülők, hogy a meghívott végzett waldorfosok, míg ebben az oktatási rendszerben tanultak, találkoztak-e az állami iskolákból hozzájuk kerülő gyerekekkel és velük hogyan alakult a kapcsolatuk. A fiatalok arról számoltak be, hogy akik hozzájuk jöttek, azokban egyfajta feszültséget éreztek, ami idővel, a közösség és az osztálytanító segítségével általában feloldódott. Előfordult azonban olyan is, hogy már túl mélyre épült a hozott szocializációs értékrend, a beidegződött szokások, szorongások, így nem, vagy csak nagyon nehezen tudott beilleszkedni az illető.
A beszélgetés ezután a kis elsősökre és a felvételi folyamatára terelődött. Az iskola képviselői elmondták, hogy a felvételi jelentkezéseket majd januártól lehet beadni melyet a gyerekekkel való mesés-játékos találkozás és egy szülői beszélgetés követ.
A Waldorf-iskolákban nagyon fontosnak tartják a szülőkkel való folyamatos kapcsolattartást, párbeszédet a gyermek fejlődése érdekében. Az iskolában arra is teremtenek lehetőséget, hogy tapasztalt waldorfos szülőkkel beszélgethessenek az érdeklődő szülők.
A pedagógusok kérdésre válaszolva kiemelték, hogy bármelyik gyermeknek való a Waldorf-iskola, hiszen itt valóban a gyermek van a középpontban, és figyelve a gyermek adottságaira, az ő saját tempójában fejlődhet a megadott kereteken belül. A most orvosi egyetemre járó fiatal nő elmesélte, hogy ő például csak negyedik osztályra tanult meg igazán olvasni, erre is kapott időt és teret, azóta pedig már az élete részévé vált az olvasás.
Az is elhangzott, hogy aki Waldorf-intézményt választ gyermekének, nem biztos, hogy jót tesz vele, ha csak rövid időre, az állami oktatás leterheltségétől menekítve, vagy abból “pihentetve” teszi ezt, mivel a Waldorf-pedagógia folyamatai lassabban és hosszabb idő alatt érnek be, szerves egységben a gyermekek mindenkori életkori szükségleteivel. De kétségtelen, hogy mire egy waldorfos gyermek eléri a 18-19 éves korát, addigra ő is ugyanúgy kész a pályaválasztásra, kész a továbbtanulásra, csak egy sokkal nyitottabb, sokkal tudatosabb és láthatóan kiegyensúlyozottabb személyiséggel megerősödve.
