Miyawaki erdőt, vagyis egyfajta mini-tüdőt ültettek az Örs vezér tere 20. mögött lévő területre. Őshonos fafajok, cserjék kaptak helyet a mintegy 30 négyzetméteres területen.
Az effajta erdő lényege, hogy viszonylag kis területre minél több őshonos fát ültessenek, a facsemeték pedig versengésbe kezdenek, ami miatt az átlagosnál jóval gyorsabban nőnek. A szerda délutáni ültetés nagy részét a Harley-Davidson Budapest Chapter tagjai végezték, akik a nyáron, a gyár 120. születésnapja alkalmából díszcseresznyét ültettek a Stefánia úton.
Mások mellett szerszámokat ragadott a kerület polgármestere, Horváth Csaba is, aki a Zöld Zugló fontos részének tartja a Miyawaki erdő kialakítást, hiszen – mint fogalmazott – a sűrűn ültetett növények a versengésben egymás között eldöntik, hogy melyik a legéletképesebb, és egy-két év alatt a minierdő üde színfoltja lesz a kerületnek, de már tavasszal is látványos lesz.
A terület önkormányzati képviselője, a projekt ötletgazdája, Sokacz Anikó elárulta, először Budán látott ilyet, és miután neki is fontos a Zöld Zugló fejlesztése, kezdeményezte az erdő kialakítását. Több okból is fontos ez, hiszen a környéken nagyon a forgalom, szennyezett a levegő, ezzel megpróbálják javítani a levegő minőségét. „A környezetvédelem és a környezeti nevelés miatt is hasznos, ilyen apró lépésekkel tehetünk a lakókörnyezetünkért” – magyarázta képviselő, aki a lakók kérésére saját keretéből egy padot is kihelyeztetett a ház mögé.
A környéken élők először kíváncsian kémlelték az előkészületeket, miután megtudták, mi készül, nagyon megörültek. Varga Istvánné azt tervezi, tavasszal az unokáival az erdő mellett játszanak, a padon hűsölnek. Szabó Illésné pedig reméli, tényleg javítja majd a levegőt a sok növény.
A zuglói Miyawaki erdőben egy hat méter sugarú körben teljes talajcserét végeztek, egy négyzetméterre 5 darab növényt juhart, kecskerágót, fagyalt, hárst, berkenyét ültettek. Zombory Pál, a kerület főkertésze lapunknak elmondta, a most kialakított területen a növények versengenek az élettérét, a fényért, a tápanyagért, a vízért, így 2-3 éven belül önfenntartó lesz, ami helyben tartja a csapadékot, csökkenti a párolgást, hozzájárul a mikroklímához, búvóhelyet biztosít az állatoknak. Az erdő kialakítása három millió forintba került, amit a környezetvédelmi alapból biztosítottak.
A motorosokat pedig a rossz idő sem tántorította el, ők végezték a munka javát, egyfajta csapatépítőként élték meg az ültetést. „Kolbászt, kenyeret, teát, pogácsát is hoztuk magunkkal, jó hangulatban dolgozunk. Megígértük, hogy itt leszünk, hát teljesítjük” – fogalmazott Dobai Attila, a Harley-Davidson Budapest Chapter elnöke, aki azt is hozzátette, bármikor segítenek a kerületnek, ha tudnak.