Az elsősegélynyújtás világnapja kapcsán ismét a színes programokkal, várták a zuglóiakat a Magyar Vöröskereszt Bosnyák utcai Adományboltjában.
Már hagyomány, hogy a XIV. kerületi szervezet képzéseket szervez a bölcsődébenben, óvodában, iskolában dolgozóknak és az iskolásoknak, péntek délután pedig a lakosságot várták. „A célunk, hogy az embereknek biztos tudásuk legyen az elsősegélynyújtás alapjairól. A legfontosabb talán az újraélesztés és a stabil oldalfekvés” – fogalmazott Kalóné Kartai Katalin, a szervezet egyik önkéntese.
A szervezők egészségügyi szűrésekkel, egészséges gyümölcsökkel is készültek, a gyerekek pedig akár hercegnőkké, szuperhősükké válhattak, hiszen arcfestésen is részt vehettek.