Több mint 200 települést, annak ismertebb épületeit festette meg eddigi életműve során a 88 éves Morschhauser Miklós, s ebből kapott ízelítőt az a látogató, aki jelen volt a zuglói Civil Házban rendezett kiállítás megnyitóján május 5-én.
A városszerte híres Kéri György skótdudás Dunáról szóló zenéje harsant fel elsőként a kiállítás megnyitóján megjelent népes közönség előtt, akik között nem kis számban jelentek a KASTÁR egyesületből. A Kassák Alkotóművészek Társaságának is tagja ugyanis a Mednyánszky László Díjas Morschhauser Miklós, akinek pár éve Zugló önkormányzata is elismerte munkáját Zugló díszpolgári címet adományozva neki.
Képeit, amelyek egyszerre realisztikusak, miközben a valóságot idealizált formában adják vissza, Morsi néven írja alá. Ennek kapcsán a művész el is mondta a megnyitón elhangzott, „életműösszegző” közvetlen hangvételű beszélgetés során, hogy gyakran megszépíti azt, ami kissé kopott, vagy amin látszik, kikezdett rajta az idő vasfoga, mert szépnek szereti látni környezetét, mert amikor fest, akkor a hazaszeretetét is igyekszik belefesteni az alkotásba – s ekkor elérzékenyült, ami jelezte, igazán őszinte vallomást hallottunk tőle.
Gyerekkoráról is mesélt, mennyit kellett szenvednie azért, mert balkezesnek született. Még bizony nádpálcával is elverték emiatt. Hatéves korában iskolai tanítómestere (Tolna megyében) egyáltalán nem tolerálta balosságát, ezért mindig két ceruzát tartott kéznél, s amikor a tanító a sorok között járkálva ellenőrizte a nebulók munkáját, akkor imitálta, hogy jobbkezes. De azzal igazából soha nem tudott szépen írni.
Beszélt arról is, besorozott katonaként milyen mókás történetek estek meg vele, amikor szertári csontvázat szerzett, hogy azon tanulmányozza az emberi test rejtelmeit, s amit titokban őrzött a ruhásszekrényében.
Nem titkolta, szegény családba született, négy testévének érdekeit is nézte, amikor – tehetségét felismerve – elvégezte a Budapesti Képző- és Iparművészti Gimnáziumot, s belátta, szülei nem tudnak áldozni további művészeti tanulmányira. Édesanyja tanácsát is megfogadva: miszerint a művészek szegényen élnek, s híresek leggyakrabban csak haláluk után lesznek – úgy döntött, a Kossuth Tüzér Tiszti Iskolában folytatja tanulmányait. 1955-től 90-ig katonatisztként szolgált, s itt alkalma nyílott arra is, hogy a festészeten kívül másik hobbijának is hódolhasson: repülőgépmodelleket készített, amelyekkel versenyeken is indult.
A katonafestőként is ismert Morschhauser végül nyugdíjba vonulása után tért vissza a festészethez. Onnantól kezdve ontotta magából az alkotásokat: tájképeket, portrékat és gyakorta a falu világát sok-sok állat megjelenítésével. Ami megtetszett neki, legyen a városban vagy vidéken, legyen az egy-egy házacska, neves vagy ismeretlen épület vagy az állatvilág, azt a maga környezetében – általában kivonulva a természetbe – a helyszínen festette meg. Képein megelevenednek Zugló tájai, de legfőképp a villák világa. Sok-sok épületét felismerik és beazonosítják azok, akik követik munkásságát. S bizony mára elmondható, hogy a megfestett épületek közül számos már csak történelem és emlék. Ahogy mondta a pódiumi beszélgetés során, reméli, ez a nemzet emlékezete is egyben. Akvarell képein látjuk, alaposan, minden részletet gondosan kidolgozva jeleníti meg az ihletet adó élményt.
Évente legalább 5-6 alalommal kiállít, rendszeresen járt művésztáborokba, s kapcsolatát – ezeknek is köszönhetően – az elmúlt 30 évben sem veszítette el a katonasággal, ahol mindig elismerték tehetségét.
A kiállítást május végéig tekinthetik meg az érdeklődők
