Rengeteg budapesti iskolában és vidéken is több helyen volt egyszerre bombariadó csütörtök reggel, a XIV. kerületben 13 intézmény kapott fenyegető levelet.
Budapesten egymás után érkeztek a hírek, hogy mely kerületekben volt iskolai bombariadó január 23-án reggel. Egymás után érkeztek a bejelentések Újbudáról, Csepelről, Újpestről, Soroksárról, Kőbányáról, a XV. XVI. XVII. XX. és a II. kerületből. Sajnos, Zugló sem úszta meg a „bombariadó cunamit”, reggeltől kezdve ugyanis egymást követően érték fenyegetések a kerületi oktatási intézményeket. A nap folyamán 15 iskolában volt bombariadó.
Minden oktatási intézménynél rendőr van, illetve a Zuglói Önkormányzati Rendészek közterület-felügyelői is besegítenek – mondta Czirják Róbert alezredes, zuglói rendőrkapitány. Hozzátette: az iskolaigazgatók maguk dönthetnek róla, hogy kiüríttetik-e az általuk vezetett oktatási intézményeket, vagy megvárják a tűzszerészeket.
Zuglóban valamennyi oktatási intézményt kiürítették. Ezt Házlinger György, a Közép-Pesti Tankerületi Központ vezetője is megerősítette. A tankerülethez tartozó oktatási intézmények közül a Jókai, a Kaffka, a Móra, a Teleki, a Csanádi, a dr. Mező, a dr. Török Béla, a Hunyadi, a Mozgásjavító, a Városligeti, a Zuglói Hajós, a Herman Ottó és a Munkácsy kapott reggel fenyegető levelet. A vezető szerint a gyerekek nagy részét hazavitték a szülők, akiket nem tudtak, azokat a tankerületi központ Mogyoródi úti székhelyén, az Egyesített Kollégiumban, a munkácsysok egy szomszédos irodaház rendezvénytermében, valamint azokban az iskolákban lettek elhelyezve, amelyek nem kaptak ilyen fenyegető levelet. Az érintett intézmények átvizsgálása folyamatosan zajlik.
S, hogy mi állt abban a levélben, melyet valószínűleg külföldről küldtek, és a Google-fordítóval magyarosítottak?
„Az iskolában robbanószerkezetet helyeztek el. Itt az ideje, hogy áldott műveleteinket kiterjesszük Európa szívére, a hitetlenség és képmutatás bástyájára. Tanúi voltunk kormányaitok folyamatos háborújának a muszlimok ellen, és igazságos lenne, ha most megtapasztalnátok az elnyomottak haragját. Mostantól az Ön biztonsága már nem garantált.
Tudassátok vezetőitekkel és Európa népeivel, hogy a kalifátus oroszlánjai városaitokat veszik célba. Minden alkalommal, amikor elhagyjátok otthonaitokat, azzal a megértéssel teszitek, hogy talán soha nem tértek vissza élve. Budapest utcáit átitatja a polgárok vére, és épületek omlanak össze robbanóanyagaink erejétől. Dekadens civilizációtok minden gyülekezőhelye, minden mérföldköve, minden szimbóluma bátor katonáink célpontja. Beszivárogtunk földjeitekre, és készen állunk arra, hogy bármelyik pillanatban lecsapjunk. Felbéreltünk embereket a közösségeitekből, és a saját erőforrásaitokat fogjuk használni, hogy elpusztítsunk benneteket. Késeket élesítenek, bombákat dobnak a helyükre, és autókat táplálnak egy igaz küldetéshez, hogy megbosszulják vallásunk becsületét és mártírjaink vérét. A hírszerző ügynökségek nem lesznek képesek megvédeni benneteket, újra és újra kudarcot vallottak, és továbbra is ezt fogják tenni. Láthatatlanok vagyunk számukra, és ott csapunk le, ahol a legkevésbé számítanak rá. Hamarosan félelmet fogunk nyomni az arcotokra, amint felismeritek az akaratunk elleni harcra tett erőfeszítéseitek hiábavalóságát. Tudassa Európával, hogy milyen íze van a félelemnek, és milyen ára van annak, ha beavatkozik a muszlim világ ügyeibe. Eljött a leszámolás ideje, és mi vagyunk Allah haragjának eszközei.
Ez nem jelent fenyegetést. Ez egy ígéret. Ez Allah akarata.”
A rendőrség tájékoztatása szerint ezek az elektronikus levelek valószínűleg egy helyről származnak. Az országos rendőrfőkapitány a nyomozásra a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát (KR NNI) jelölte ki, és közveszéllyel fenyegetés bűncselekménye miatt rendelt el nyomozást. A titkosszolgálatok felvették a kapcsolatot a szlovák társszervekkel is, mivel ott tavaly hasonló fenyegetésekkel szembesültek a hatóságok.
A csütörtöki fenyegetés országosan több mint 240 intézményt érintett.