Január utolsó péntekén ismét Jégkarnevált rendezett a zuglói Liszt Ferenc Általános Iskola közössége a Városligeti Műjégpályán. A jégfelületet ezúttal is zárást követően (20.30-tól) lepték el a zuglói diákok, akik a hagyományos jelmezes korcsolyázás mellett a Hermina úti tanárok jóvoltából játékos és ügyességi feladatokban is kipróbálhatták magukat.
A lisztes jégkarneválok hagyománya több mint 25 évre nyúlik vissza. A ’90-es évek elején az iskola akkori vezetése a hagyományos farsangi mulatságot szerette volna színesebbé tenni, ezért vette fel a kapcsolatot a Kisstadion jégpályának üzemeltetőivel. Akkoriban több zuglói iskola is élt ezzel a zártkörű korcsolyázási lehetőséggel, mára azonban már csak két intézmény, a Hermina úti és az Ungvár utcai Zuglói Hajós Alfréd Magyar – Német Két Tannyelvű Általános Iskola maradt.
A jégkarneválok mindig népszerűek voltak, a múltban volt, hogy az ezret is megközelítette a résztvevők száma, a tavalyi rendezvényen ennél valamivel kevesebben voltak, ám idén ismét közel ezer boldogan korcsolyázó gyerek és szülő tette jelentős eseménnyé a Jégkarnevált.
Farkas Klára, a Liszt Ferenc Általános Iskola vezetője lapunknak azt mondta, a járvány miatt 2021-ben ők sem tudták megtartani a rendezvényt, pedig az az elmúlt években az iskola legfontosabb programjává vált, ahol nemcsak a jelenlegi diákok, hanem a szüleik, sőt a régi tanítványok és régi kollégák is találkozhatnak egymással és a tantestülettel.
A Városligeti Műjégpályán a jelmezes bemutatók és az ügyességi feladatok mellett fellépett az iskola műkorcsolyázó testvérpárja, Major Martina és Major Gréta. Martina Magyarország Jó Tanuló, Jó Sportoló-, míg negyedikes húga, Gréta, Zugló Jó Sportoló, Jó Tanuló díját érdemelte ki.