Hárspataki Gábor ezüstérmet szerzett a 75 kilogrammosok küzdelmében a Papp László Budapest Sportarénában rendezett karate-világbajnoságon.
Az MTK 27 éves olimpiai bronzérmes karatésa pályafutása során először jutott világbajnoki döntőbe. A fináléban Fischer Mihály tanítványára egy egyiptomi versenyző várt. A feszült mérkőzésen Hárspataki szerzett vezetést, de az ellenfele a videobíró segítségével dordított. A mérkőzés végén remekül hajrázott a zuglói sportoló, aki az utolsó pillanatban egy három pontos találattal majdnem megnyerte a mérkőzést és a világbajnoki címet, de a videózás megint nem kedvezett neki, mert az akcióját időn túlinak nyilvánították. Később a magyar csapat óvását is elutasították, mely szerint az egyiptomit ötödszöre is inteni kellett volna, így a zuglói versenyző meglehetősen vitatott körülmények között végül ezüstérmes lett.
Vasárnap még két zuglói karatés, Boussebaa Aicha és Ilankovic Aleksandra is tatamira lépett az éremért a női kumite csapatok küzdelmében, de a brozmeccsen vereséget szenvedtek az Európa-bajnok horvátoktól, így ők végül ötödikek lettek a világbajnokságon.